Ajánló

Visszatekintés a papi foci EB eddigi eseményeire

Csapatunk hátvédjével, Farkas Lászlóval tekintettünk vissza a nap eseményeire.

Ahogy már az esélylatolgatásnál is mondtam, Szlovéniával mindig kiélezett összecsapásaink voltak, most viszonylag simán nyertünk. Ezután következett Ausztria, akik sokat erősödtek, két erős soruk volt, így nem lehettünk szomorúak a döntetlen miatt, főleg úgy, hogy emberhátrányban is voltunk, sőt a Sógorok büntetőt is lőhettek, de a labda a felső lécen csattant.

Bosznia ellen úgy léptünk pályára, hogy tudtuk, hogy a három gólos vereség is beleférhet, de a cél a győzelem volt, hiszen akkor csoportgyőztesként elkerülhettük volna a lengyeleket. Vezettünk is, de a bosnyákok rögtön sort cseréltek és egalizálták az eredményt egy megpattanó lövéssel. A meccs hátralévő részében beszorultunk a kapunk elé, de hősiesen védekeztünk és nem kaptunk újabb gólt.

Következett Lengyelország,  mindent megtettünk, de meg kellett hajolnunk a kimagaslóan jó – szerintem a torna nagy esélyese – barátaink előtt. Szlovákia eléggé lehangolt volt, hogy nem jutottak be a négy közé, mi viszont mentünk előre, hajtottunk és ennek meg is lett az eredménye, a második gólunkat emberhátrányból,  egy tetszetős kontra végén lőttük, így az 5. helyért játszhatunk csütörtökön.

Kiss-Rigó László szenzációsan védett ( 60 éves lesz áprilisban), a csapat szervezetten játszott, a védekezés volt a kiinduló pont.
Edzőnk, Dr. Bozóky Imre mindenkit megdicsért, gratulált a játékunkhoz. Örült, hogy betartottuk amit kért és elmondta, hogy legyünk büszkék, hogy ebben az erős mezőnyben az 5. helyért meccselhetünk.Fehéroroszország nagyon erős ellenfél, de bízunk magunkban és a sikerben!

Kérjük, hogy szurkoljatok Nekünk, imádkozzatok Értünk! Sokat jelent az otthoni nagy érdeklődés a csapatnak!