2018. nov. 19, hétfő
Itt vagy: Kezdőoldal / Tag Archives: találkozó

Tag Archives: találkozó

Feed feliratkozás

XIV. Váci Egyházmegyei Találkozó

Szentkút

“Minden forrásom belőled fakad.” (Zsolt 87,7)
Időpont: 2018. június 30. 08:00

Jászkarajenőn találkozott a Tisza mente

DSCN9111

(A képre kattintva elérhető a teljes fotóalbum.)

A táborközi, harmadik tiszamenti találkozó Jászkarajenőn volt megtartva, március 17-én. Eléggé korán érkeztünk a helyszínre, az elsők között. Kicsivel utánunk megjelentek az első ismerős arcok, majd az újabb és újabb már ismert és még nem ismert emberek. Számomra nagyon pozitív csalódás volt, hogy a falu eléggé nehezen megközelíthetősége és a rossz időjárási viszonyok ellenére mennyire sok résztvevő érkezett. A találkozó helyszínének az iskola lett választva, amelyet kifogásolhatatlan állapotban kaptunk meg. Bővebben »

2017 Kisebbtesó szemmel

Hogyan is telt az elmúlt évünk a közösségben?
Hogy ne Zagyváljak össze-vissza a kérdés megválaszolására a szervezőtársaimat, vagyis a Kisebb Testvéreket és emlékeiket hívtam segítségül…

Februárban – a résztvevőink igényeire válaszolva – hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg első Téli Táborunkat a tari kulcsos házban. Heni számára örök emlék a Téli Táborban Orsi és Gyula által átadott interaktív előadás, melyben a két pedagógus személyes tapasztalatokra és élményekre fűzte fel mondandóját. A téma könnyebb megértését és a zaklatás pontos mibenlétét – mi számít már zaklatásnak – egy informatív mondókával tanultuk meg. Gábornak a kiscsoportban töltött percek, a kiscsoport vezetése volt igazán emlékezetes. A legfiatalabbak sok információt vittek magukkal, melyeket játékosan, különböző szituációs feladatokkal dolgoztak fel, ahol sokat segített a humor is. Így képessé váltak az amúgy igen nehéz témába beleélni magukat, mind a zaklató, mind a zaklatott oldaláról.DSCN2075

Március havában került sor évünk egyik fénypontjára, a Váci Egyházmegyei kortárs segítőket megszólító Összrégiós Találkozóra, ahol a legnagyobb élményünk a közösség erejének megtapasztalása volt. Ismét együtt lehetett, gondolkodhatott és dolgozhatott az összes régió apraja-nagyja és közösen vethettük bele magunkat a táboraink megszervezésébe. A szó szoros értelmében, hab volt a tortán, hogy akkori régióvezető lelkészünk születésnapját együtt ünnepelhettük meg.

Az itt született, már a nyári táborral kapcsolatos ötleteinket a tábor előkészítő hétvégén tisztáztuk le. A lelkigyakorlatos jellegű együttlét különleges volt a régiónk életében. A szervező csapat együtt kerülhetett közelebb a rózsafüzér titkaihoz. Amiket az összrégiós hétvégén hallhattunk, ezen a hétvégén gyakorlatban is életre keltettük. Regi kiemelte, hogy örök emlék a számára, hogy az egész hétvége folyamán játékos formában, egy-egy titkot éltünk meg a rózsafüzérből, úgy hogy a többiek nem tudták, melyik kié. Ezeket aztán ki is kellett találniuk egymásról. Ebből kiderült, hogy ki mennyire tudta felvenni, magáévá tenni azt az adott szeretetcselekedetet, amit a hétvége folyamán gyakorolt. Eszter és sokak számára a hétvége fő támogatója a Spring Mix volt.DSC_0756

 

Kisebb csend után, júniusban Bujákon egy fantasztikus napot töltöttünk együtt ahol – a lelki gyümölcsökön túl – egy óriási grillparty keretében testünk épüléséről is gondoskodtunk. Ezt követően egy métabajnokság keretében feszülhettek egymásnak a zagyvás izmok. A nagy megmérettetésről, mindenki épségben és egy darabban tért haza.

A tábor előtti hajrában a tető fokára hágott a hangulat. Több fronton készültünk egyszerre (pl.: játékok kitalálása, beszerzések, énekpróbák) a ránk bízottaknak szánt programok kivitelezésére. Az utolsó előkészítő alkalmak mindig izgalommal vegyes várakozással telnek, hiszen hamarosan kiderül, hogy beérik-e a közel féléves munkák és egy olyan tábort tudunk-e majd adni a fiataloknak, amit megálmodtunk!

És végre eljött a nap! Megnyitott a Zagyvamenti Ifjúsági Közösség VIII. Tábora Nagykökényesen. Sanyi kiemelte az idei újdonságunkat, mely szerint nem előadások formájában, hanem egy sokkal interaktívabb, a fiatalokhoz is közelebb álló, nem-formális formában adtuk át a témát. Nagy örömünkre ez a nagyobb energia befektetést igénylő (de nagyobb sikert hozó) forma bevált! A visszajelzések alapján a résztvevőink magukénak érezték a közös feldolgozást. Minden évben, így idén is elmaradhatatlan volt a túra, ahol együtt feszegettük határainkat és tűrőképességünket. Az idei tábor egyik csúcspontja a táncház volt, emlékezett vissza Ádám, ahol a saját bevallása szerint: a kevésbé táncos lábúak is felszabadultan szórakoztak a Jászok Együttes jóvoltából.DSC_0890

A már hagyománnyá vált nyárzáró strandolásra augusztus egyik utolsó igazán nyári napján került sor. Természetesen nem maradhatott el a szokásos zagyvás ember-gúla építés, mellyel az egész éves munkánkra tettük fel a koronát – az úszómester legnagyobb örömére…

Azonban az élet nemcsak játék, mese és strandolás. Nem sokat pihentük, hiszen már vártuk, hogy újra találkozhassunk a fiataljainkkal. Az Őszi Találkozásra, Szurdokpüspökiben került sor. Egy családias hangulatú, szép napot töltöttünk együtt. Gergő, a találkozó főelőadója sziporkázott! Frenetikus előadásban adta át nekünk mindazt, amit az Eucharisztiáról megtudott.

DSC_0225DSC_0121 DSC_0563

 

 

 

 

 

 

 

A szezonunk legújabb nagy Zagyvás dobása, hogy egy másik korosztályt is igyekszünk megszólítani. A HÚHA (húszasok és harmincasok), a fiatal felnőtteknek kíván egy olyan fórumot biztosítani, ahol megoszthatják örömeiket és válaszokat találhatnak az életükkel kapcsolatot problémákra kötetlen formában, az Úr jelenlétében.

25351860_1629806267057542_2706273295006646613_o

Soraimat pedig a következő Téli Tábort (is) előkészítő KT hétvégén zárom, melyre ezúton is tiszta szívvel és hamis hangszerekkel várunk Téged is, Kedves Olvasó!
Czeglédi Katinka
2017. november

Ipolyos Mikulás? Találkozó Somoson

borito2
Kedves Barátunk!

Jön a hideg, itt az advent és hamarosan a Mikulás is bekopogtat.

Mi is eshetne jobban ilyenkor, mint egy műanyagpohárnyi forró tea egy újabb ifjúsági találkozón? :D
Szeretettel várunk az év utolsó, de az egyházi év első ipoly menti rendezvényére:

Bővebben »

Volt egyszer egy…

A városok zajától és szagától távol, dimbes-dombos tájon bújik meg Nézsa, egy Nógrád megyei község, akik hatalmas szeretettel láttak vendégül minket, Észak-Dunásokat a tavaszi találkozónk alkalmából. De mi is történt Nézsán?

Bővebben »

Tavaszi ÉD

Katolikus vagy? Egyáltalán mit jelent katolikusnak lenni?

16_tavaszIlyen és ehhez hasonló kérdésekkel találkozhatsz ha eljössz április 9-én Nézsára!
És hogy mi lesz még? Fergeteges hangulat, kiscsoport, sport és játék, de ami a legjobb, megannyi korodbeli fiatal! Bővebben »

MENTEm, mert kell!

Merült már fel benned a kérdés, hogy miért is jöttél el egy-egy találkozóra? Mi feltettük a kérdést!

2016-os évünket Csécsén indítottuk el, ahol egy csodás, kora tavaszias, nagyböjti, ifjúsági napot szerveztünk régiónk fiataljainak.Kovács József atya és a helyi segítők hatalmas lelkesedéssel és még annál is nagyobb szeretettel vártak és fogadtak bennünket.

Az adventi találkozónk során elkezdett Egyház témakört vittük tovább, mostani témánk a SZENT és KATOLIKUS ANYASZENTEGYHÁZ volt, melyet Noémi és Gábor, két segítő kisebb-testvérünk, igazán tartalmas és egyben érdekes, figyelemfelkeltő módon adott elő számunkra. Nemcsak új ismeretekkel bővíthettük tudásunkat, de megfogalmazott gondolataik továbbgondolásra is sarkaltak bennünket, melyekről felemelő élmény volt együtt beszélgetni az előadás utáni kiscsoportos műhelymunka során.

Az Egyház szent! Mint legnagyobb értékközpont, mely folyamatosan képviseli változó világunkban a változatlant.  Azokat az erkölcsi értékeket, melyek mellett állandóan döntenünk kell, hogy azon az úton tudjunk maradni, melyre meghívott minket Gazdánk. Az előadó szavaival élve és gondolatmenetét továbbvíve, életünket hasonlíthatjuk egy bankszámlához, melyet a keresztelésünkkor nyitottunk meg.  Életünk végén csak akkor várhatjuk a „nagy jutalékot”, ha életünk folyamán odafigyelünk, hogy teljesítsük a szerződési feltételeket. Illetve csak az tud kamatozni, amit befektetünk. Minél többet adok át a Tulajdonosnak, hogy rendelkezzen vele, annál nagyobb jutalomban fogok részesülni, így célom kell legyen, hogy az egész életemet át tudjam adni és rábízni egy olyan Valakire, aki nálam jobban tudja, hogy mi a legjobb nekem.

Az Egyház szent! Te is az Egyház tagja vagy! >> Te is szent vagy!

Szent Pál leveleiben nem egyszer így szólítja meg a keresztényeket: „Isten szeretteinek, a meghívott szenteknek, akik Rómában élnek.” (Róm1,7) Szenteknek hívja őket, miközben komoly erkölcsi visszaélésekről beszél. Mégis látja bennük a szentségre elhívott embereket…” Farkas László

Megyek, mert kell! Kell, mert célt és feladatot kaptam, hogy szent legyek!

Ha be szeretném teljesíteni szentségemet, melyet megelőlegeztek számomra keresztelésemkor, ahhoz a kapott kegyelmeket ki kell, hogy bontakoztassam életemben. El kell, hogy jussak az erkölcsi szentséghez, melyet már nekem kell választanom.
Hogy megtaláljam azt az utat, ahol szent tudok lenni, látható jelként kell jelen lennem, a láthatatlan kegyelmet közvetítve embertársaim felé.

A szentség felé vezető saját utam egyik része a régiófelelősség, mely által felelősséget kaptam, hogy a rám bízott fiatalokat Isten országához közelebb vigyem, úgy, hogy én se térjek le az ösvényről, és közben ez a feladat az én üdvösségemet is szolgálja. Ennek teljesítése csak úgy sikerül, ha megtalálom, és minden nap felkeresem a Forrást, mely felüdít és erőt ad. Isten mindig többet ajándékoz nekem, mint amit én nyújtok neki!

Ezért mentem el a találkozóra! És ezért fogok a következőre is!!!!
Hogy hova? >> Homokterenyére. Április 23-án. Témánk pedig az Egyház apostolisága lesz.

A találkozóról a képeket megtalálhatod itt és a Zagyvamenti Ifjúsági Közösség facebook oldalán.

IMG_1167

Szent és Katolikus

Szeretettel várunk titeket Csécsére február 27-én, szombaton az idei első zagyvamenti találkozóra.
Témánk a tavaly elkezdett “Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban” gondolatsor következő elemeként a SZENT ÉS KATOLIKUS EGYHÁZ témája lesz, felépítésében pedig nagyböjti jellegű.
A program 9 órakor kezdődik és a 16:30-kor kezdődő szentmisével fogjuk zárni.
A helyszínre való lejutást a Pásztóról 8 órakor induló kisbusszal igyekszünk segíteni, melyre Tamás atyánál, Loborik Attilánál és Jancsó Emőkénél lehet jelentkezni.
Várunk titeket szeretettel! :)

Zagyvamenti_001

Egy közös találkozó Galgás szemszögből

A menték történelemben először tartott közös találkozót a Dél-Duna- és a Galgamente december 5-én, Gödöllőn. A jól sikerült mikulás-váró találkozásról Varga Eszter számol be.

Már vártam a találkozót, hisz úgy gondoltam, hogy a vizsgaidőszak előtt ez egy lelki felüldűlést fog jelenteni. Sok ismerős és ismeretlen arccal találkozhatok, úgy éreztem, jó helyre megyek. Egy találkozó szerintem sok új élményt rejt magában és most is így volt.

IMG_0811Útnak indultam otthonról, és kapva-kapva a lehetőségen családom segítségével kocsival jutottam el Gödöllőig. Kidobtak a templomhoz közel egy lámpás kereszteződésnél. Elköszönve tőlük, már össze is futottam két másik régióból érkező fiatallal, akik ugyanúgy lassan sétálva közelítették meg a találkozó helyszínét.

Egy szokványos Galgás találkozóhoz képest sok új élményben volt részünk. Már maga a híradó (ez volt az indító színdarab-szerk.) és a beosztás is újdonság volt számunkra, ahogy az egész napos Mikulás-kihívás is egy kicsit más arculatot adott a találkozónak.

A téma- mely számomra most nagyon aktuális volt- a Miért ne lennék Katolikus? címet viselte A találkozó előtt ugyanis egy társaságban a katolikus voltunkról beszélgettünk és épp azok a kérdések merültek fel köztünk, melyeket az előadás is érintett. Az előadás sok jó példával szolgált arra vonatkozóan, hogy mennyi embert meg tud mozgatni a hite – például a manilai ifjúsági világtalálkozón összegyűlt 5 millió fiatal.

IMG_0739A kiscsoportban az ismerkedős és témát átrágós beszélgetések igazán jól sikerültek. Úgy ahogy a fele társaságot ismertem a másik felével akkor találkoztam először életemben, így új arcokat ismerhettem meg. Az ebéd jó hangulatban telt el és az azt követő mikulásváráskor is igen jól szórakoztunk. Egyszerű Mikulás táncot tanulhattunk a krampuszoktól. A Mikulással való táncolás közben pedig hullottak az égből a cukrok, melyet mindenki a földről szedett fel. A Mikulás személye pedig gondolom nem csak számomra volt felejthetetlen.

A mise után a teaházban tovább folytatódtak a beszélgetések, ahol a kisebb testvérek, ismerősök is kicsit kikapcsolódhattak.

Útnak egyedül indultam, haza. Boldogan sétáltam a buszállomásra, nagy meglepődésemre hozzám társult egy szomszédos településről érkező lány (vagy én társultam hozzá?), így együtt szálltunk fel a buszra és indultunk haza.

Egy nagyon tartalmas napban volt részünk. Gazdagodhattunk mind testileg a finom gulyásleves révén, lelkiekben pedig a szentségimádás közben, a misén és a kis csoportos beszélgetések alatt is. Sok pap volt jelen a találkozó folyamán, akiknél az adventi gyónást is elvégezhették a fiatalok.

Egy ismerősöm így jellemezte a találkozót: ”Sok ismeretlen arc, de ugyan olyan jó, mint egy Galgás találkozó.” Ugyan olyan jó közösségben lehettünk, mint egy Galgás találkozón. Végül is nem is vagyunk, mások. Sokszínűek vagyunk, de egy közösségbe tartozunk. Mind arcai vagyunk az egyháznak.

Talán következő alkalommal mi is (Guinness) rekordot dönthetnék, a közös Dél-Dunás és Galgás találkozónk alkalmával.

Varga Eszter


A közös találkozó közös beszámolója itt olvasható
További fényképek pedig itt és itt találhatóak.

Fel a tetejére