Tisza

Jászkarajenőn találkozott a Tisza mente

DSCN9111

(A képre kattintva elérhető a teljes fotóalbum.)

A táborközi, harmadik tiszamenti találkozó Jászkarajenőn volt megtartva, március 17-én. Eléggé korán érkeztünk a helyszínre, az elsők között. Kicsivel utánunk megjelentek az első ismerős arcok, majd az újabb és újabb már ismert és még nem ismert emberek. Számomra nagyon pozitív csalódás volt, hogy a falu eléggé nehezen megközelíthetősége és a rossz időjárási viszonyok ellenére mennyire sok résztvevő érkezett. A találkozó helyszínének az iskola lett választva, amelyet kifogásolhatatlan állapotban kaptunk meg.

A regisztráció alatt mindenki beszélgetett, focizott, gitározott, énekelt, nagyon jó volt a hangulat. A regisztrációt – mint mindig – a témát bevezető szentségimádás és előadás követte. Majd kiscsoportos foglalkozásban folytattuk a téma kifejtését, amelyek természetesen korosztály szerint lettek beosztva. Minden csoport kapott egy saját termet, ahová elvonulhattak. A közös gitározás, éneklés és ima után belevágtunk a témába. Örültem, hogy mindenki kellő komolysággal vett részt rajta. Főként a Szentlélekről, s az életünkben való szerepéről beszéltünk.

Ezután a finom ebéd következett, amely meghozta a hangos jókedvet a délutánhoz. Ebéd után akadályversenyre, és focira is volt lehetőség, de voltak más fakultatív programlehetőségek is. A napot a közös misével zártuk le. Érdekes volt látni a többiek arckifejezését: egyszerre komolyság, meghittség és öröm látszódott rajtuk. A mise után bejelentették a következő találkozót (Cegléd, 2018. április 28. – szerk.), amihez a jelenlévők közül – szerintem – mindenkinek meghozta a mai nap a kedvet.

Kóczán Kristóf