2017. aug. 17, csütörtök
Itt vagy: Kezdőoldal / Osztom

Kategória Archívum: Osztom

Feed feliratkozás

Jézus fogja a kezünket a tiszta szerelem útján

Nagy nap volt mindannyiunk számára 2015. január 20-a, mert Beer Miklós, egyházmegyénk püspöke érkezett, hogy együtt ünnepelje velünk a 5 éves születésnapot. Igen, már ennyi ideje, hogy hónapról-hónapra összegyűlnek a fiatalok imádkozni a tiszta szerelemért és a családokért Sülysápon. Koncz Detti riportját olvashatjátok, amelyet Püspök atyánkkal készített.

püspök_atya- Mit gondol a tiszta szerelemért és családokért imaest kezdeti nehézségeiről, a szervezők kitartásáról?

- Minden új program, minden új feladat próba elé, megpróbáltatás elé állítja a résztvevőket. Hiszen nincs még tapasztalatuk. Az új út… Elindulni olyan irányba, amiről még nincs tapasztalatunk, mindig elbizonytalanító. De éppen a napokban beszélgettem valakivel, aki azt a szép jelenetet idézte fel, amikor Jézus a vízen járva megy a tanítványok felé. Péter meg meri szólítani, hogy „Uram, add, hogy hozzád mehessek”, és elindul. Amikor Jézusra nézünk, és Jézus felé megyünk, akkor bízhatunk abban, hogy Ő fogja a kezünket. Azt hiszem, ez is (az imaest) egy ilyen szép út Jézus felé.

- Miért fontos a modern világban is értéknek tekinteni a tisztaságot? Lehet-e ma megbecsült érték a tisztaság?

- Nagyon sokszor gondolok erre. Amióta pap vagyok, most már lassan 50 éve, mindig ott vagyok, ott voltam a fiatalok között. Ezt próbáltam mindig újrafogalmazni: bármelyik történelmi korban élünk, mi mindig Jézus tanítványai vagyunk. A korszellem, a változó világ az nem hathat ránk olyan értelemben, hogy megváltoztatná a Jézusi értékeket. Mi minden korban keresztények vagyunk, és ez vonatkozik az életkorunkra is. Gyerekként is, tinédzserként is, fiatalként is, felnőttként is, mi mindnyájan keresztények vagyunk. Amikor Jézus szavát hallgatjuk, amint az utolsó vacsorán imádkozik az Egyházért: „Atyám, nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól. Ha a világból valók lennének, akkor a világ szeretné őket, és ünnepelné őket, de ők nem e világból valók.”, ezt próbáljuk mindig újraértelmezni. Olyan nagy a felelősségünk és a jó Istentől kapott bizalmunk is, hogy az ő szándéka szerint legyünk gyerekek, fiatalok, készüljünk a házasságra, a családi életre, a felnőtt feladatainkra. Ez a mi számunkra mindig időszerű, és mindig a Szentlélek Úristen meghívása, bátorítása és megerősítése segít ebben bennünket. Tehát így imádkozom értetek, imádkozom veletek.

- Mit üzenne azoknak a fiataloknak, akik keresik a tiszta szerelmet?

- Hogy higgyenek. Higgyenek abban, hogy a Jóisten valami nagyon szépet szán nekünk. Valami csodálatos hivatásra hív meg bennünket a szerelemben, egymás elfogadásában, egymás vállalásában, és az élet szolgálatában. Hiszen a házasság, a család, az élet szolgálatát jelenti. Ezt próbáljuk hívő lélekkel, hittel felfogni: Mekkora ajándéka ez a Jóistennek, hogy az életet bízza ránk, az élet szolgálatát? Ehhez viszont tényleg nagy felelősség kell, és bátor lélek. Hiszek abban is, és biztos vagyok benne, hogy a Jóisten mindig kiválaszt egy új nemzedéket, új tanítványokat, akik mernek az ő útján járni, és bíznak abban, hogy ők itt tudnak a föld sója lenni, a világ világossága, a hegyre épült város.

- Mit tehetnek azok a fiatalok, akik maguk hívők és a házasságig szeretnének a tisztaság útján járni, viszont olyan párra találnak, aki nem hisz és nem ért egyet velük ebben?

- Gondolok például szent Ágoston szüleire. Mónika egy drága hívő lélek volt, a férje pedig pogány. Az ő hitéből, az ő nagy lelkéből kapott indítást a férje is, Patrícius. Ő is hívő ember lett, és megkeresztelkedett. Tehát én azt üzenem azoknak a fiataloknak, akiknek a párja még nem hívő, hogy a szeretetüket éppen ebben próbálják kimutatni, a hit útján is próbálják segíteni. Amit mindig megértünk, és amiben biztosak vagyunk az az, hogy nem az az igazi szeretet, amikor feladjuk az értékeinket, az elveinket, hanem az, amikor ezt felkínáljuk, mint értéket, és ezért erre meghívjuk azokat, akik ezt még nem értik, nem ismerik. Ahogy az első keresztény századokban Szent Pál mondja ezt, hogy egy hívő asszony megszenteli a férjét. Ez a fiatalok között is, a szerelemben is így kell, hogy legyen. A Szentlélek Úristen biztos ad bölcsességet, erőt és bátorságot, hogy ezt így, érte való szeretettel tudja vállalni mindenki.

- Köszönjük!
- Én köszönöm, hogy vagytok!

Detti élményei az interjú margójára:
Hatalmas megtiszteltetés volt Püspök atyával interjút készíteni, amire még a szentmise előtt került sor. Püspök atyát nagyon szerettem eddig is, rengeteg pozitív tapasztalatom van vele kapcsolatosan. A bérmálásom a legelső, amire emlékszem. Szavai akkor és azóta számtalan alkalommal, szentmisén vagy valamely eseményen való találkozáskor mindig célba találnak, megnyugtatnak, lelkesítenek és megerősítenek. Éppen ezért erősen a Szentlélektől vezérelt embernek tartom. Hálás vagyok, hogy ismerhetem, és hogy éppen a mi püspökünk!

Beer Miklós püspök: Elgettósodott az egyház, megborult az egyensúly

A következőkben Gégény István riportját olvashatjátok, amelyet püspökünkkel, Dr. Beer Miklóssal készített, és amely a napokban elkezdte bejárni az egész világhálót.

– Legutóbbi karácsonyi beszédét országos szinten meghatározó elektronikus médiumok is átvették, éspedig pozitív köntösben elemezték, még a “mi Ferenc pápánk” megjelölést is megkapta. Hogyan fogadta a hirtelen jött népszerűséget, és minek tudja be a tömegmédia érdeklődését?

– Szerintem kicsit korábban kezdődött ez a történet, hiszen már a tavaly szeptemberi, cigányságról szóló körlevelemmel is foglalkoztak különféle médiumok. Ferenc pápa rendszeresen hangsúlyozza, hogy olyan nyelven kell beszélnünk, amit megértenek azok, akikhez szólni akarunk. A hitünkből táplálkozó magatartásnak ott kell megnyilvánulnia, ahol élünk. Nagy kísértést jelent a papság számára, hogy az egyházi zsargont használjuk, anélkül, hogy reflektálnánk rá, vajon értik-e az emberek, amit mondunk. Jézus példabeszédei adhatnak mintát számunkra, hiszen az ő történetei, gondolatai a mindennapi élményekből táplálkoznak. Ferenc pápa ugyancsak képszerűen beszél – azt, hogy “legyetek bárányszagúak”, nagyon könnyű megérteni. Úgy gondolom, a média érdeklődését az indokolja, hogy talán sikerült nekem is olyan nyelven megfogalmaznom a gondolataimat, amit mások megértenek. Ezzel együtt jót derültem az egyik ilyen cikk alatti hozzászóláson, amely szerint “jó, jó, de voltak a püspöknek vallásos kiszólásai is”.

beermiklos_kep.jpg– Jelen beszélgetésünk fő apropója szintén egy korábbi üzenetének részlete, amely mostanában kezdett elterjedni a közösségi médiában. Szó szerint idézem: “Óvatosan mondom, az önszórakoztató gettóegyházból ki kell lépnünk a missziós egyház örömteli, Szent Ferenc-i távlatába.” Súlyos szavak ezek, főleg egy katolikus főpásztortól. Kifejtené, mit ért “önszórakoztató gettóegyház” alatt, és mi az a távlat, amerre el kellene indulni?

– Régóta foglalkoztat ez a téma. Arra akartam utalni abban az interjúban is, amiből ez a részlet ki lett általam ismeretlen személyek által emelve, hogy ideje lenne önmagunkba tekinteni. Amikor önszórakoztatásról, gettósodásról beszélek, elsősorban a sajtónkra gondolok. Sokkal több figyelmet kellene fordítanunk a meglévő, közt szolgáló televíziókra, napilapokra, a létező médiumokra. Gyakran hívnak televíziós műsorokba, most hirtelen a Család-barát jut eszembe, ahol többször is jártam, vagy a Duna Televízió Püspökkenyér adásait említeném, de ugyanígy például a Kossuth Rádiót is értékes terepnek találom. Miközben megannyi orgánum létezik, felmerül a kérdés: tényleg szükség van külön katolikus rádiókra – több is van belőlük az országban –, arra a rengeteg írott katolikus sajtótermékre? Miért kell minden egyházmegyének saját lapot készítenie? Kik olvassák ezeket, kikhez jutunk el? Igyekszem óvatosan fogalmazni, nem akarok senkit megbántani, de gyakran úgy látom, kritika, éspedig önkritika nélkül rendezünk körmeneteket, szórjuk a virágot, s ezzel mintegy magunkat szórakoztatjuk, azzal áltatva megint csak önmagunkat, hogy evangelizálunk. Nem az a baj, hogy ezek a rendezvények léteznek, hanem az, ha itt megállunk, ezzel letudjuk a misszionálást. Felmerült-e bárkiben, vajon van-e értelme annyit harangozni? Ki az, aki ma azért indul el a templomba, mert a harang odahívja? Tudom, mert eljutnak ilyen jelzések hozzám, hogy némelyeket zavar a túl sok harangzúgás, amivel megint nem az a baj, hogy van, hanem hogy aligha éri el a célját, helyette pedig nem nagyon teszünk mást. Jelen kell lennünk a társadalomban – ez az a távlat, amelynek nemigen látom a megvalósulását.

– Ha már említette a cigányság témáját, ez ma az egyik legégetőbb társadalmi probléma hazánkban. A “cigánykérdést” jól ismerjük, de mi lehet a helyes felelet, a megoldás ebben az ügyben?

– Megint a sajtót említeném. Miért nem mutatjuk be az igenis létező, már ma is működő jó példákat? Tanodák, családi napközik, szociális szövetkezetek – csodálatos, fantasztikus munkát végez az egyház ezen a területen, hosszan tudnám sorolni papjaink, szerzeteseink áldozatos munkájának gyümölcseit. Nem igaz, hogy nem lehet segíteni a cigányokon: képesek tanulni, dolgozni, csak ehhez személyes kapcsolatokra van szükség, és sokat kell tenni értük. Más nem fogja megoldani helyettünk a problémát, az pedig főleg nem visz előre, ha egyszerűen csak haragszunk a cigányokra. Sok energiára van szükség e téren, amit máshonnan lehetne, kellene felszabadítani. Összességében azt gondolom, hogy egészen új szemléletre van szüksége az egyháznak. Bármerre nézünk, kiáltó ellentéteket látunk szerte a világban. Mennyi nyomorult ember él körülöttünk, míg mi szépen felöltözve elmegyünk a templomba, majd hazatérünk – fájó ezt látni! Mintha elvesztette volna az egyensúlyát az egyház. XVI. Benedek pápa a „Deus caritas est” enciklika 25. pontjában úgy fogalmaz, hogy az Egyháznak hármas életmegnyilvánulása van: a Szentírásra épülő tanítás, a liturgia (Eucharisztia, imádság) és a diakónia, vagyis a szolgálat. Utóbbi területre hívnám fel a figyelmet, ahol nagyon sok lenne még a tennivalónk. Ideje volna visszanyerni az egyensúlyunkat, s akkor nem kéne olyanokat hallgatnom az ismerőseimtől, hogy „egyházunkat a műemlék templomaink fojtják meg.” Hatalmas feladataink vannak: oktatás, nevelés, családok és nehéz sorsúak felkarolása. Ezekre sokkal több energiát kell fordítania az egyháznak, és képesek is lennénk rá. Ehhez, ismétlem, egyetlen út vezet, ez pedig az önkritika: őszintén megvizsgálni, hogy Jézus Krisztus mit szán az Egyház feladatául. Vajon tényleg a Föld sója vagyunk-e?

(Lejegyezte a beszélgetőtárs: Gégény István)

Forrás: szemlelek.blog.hu

Önmagadon túlra

Urunk megjelenése ünnepét megelőzően karácsony második vasárnapján ismét feltűnik a Keresztelő alakja. Miért? Mert neki azért az óráért kellett megszületnie, hogy megmutassa a világnak a megígért Messiást. Valamennyien azért születtünk, hogy kinyilatkoztassuk életünkkel az Istent.

Jézus mondja: „Aki engem lát, látja az Atyát”(Jn 14,9). Arra lettünk elhívva, hogy istenképiségünk kibontakozzon és, hogy felismerhető legyen, mire meghalunk, hogy kihez tartozunk. A gyerek hasonlít apjára. Aki befogadja Jézust hatalmat kap, hogy Isten gyermeke legyen, hogy hasonlítson az Istenhez. „A valóság Krisztusban van.” (Kol 2,17) Ami rajta kívül van az vagy illúzió vagy a pokol. Nem hoz életet. Hisz Jézusról olvassuk egyedül, hogy benne „az Élet megjelent” (1Jn 1,2).

st-john-baptist-sandal„Asszonyok szülöttei közül nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál.” – mondja Jézus. Mit eszik ezen a vademberen? Mitől Ő a legnagyobb emberi nagyság? Megsejthetjük, ha elolvassuk mondatait, melyeket az evangélium feljegyez róla. Szinte minden egyes szavával túlmutat önmagán – magát kisebbítve – valami többre. Bővebben »

Már 4 éves…

Egyházmegyénkben már 4 éve indult útjára az Imaest a tiszta szerelemért és a családokért. Az ünnepi alkalomról olvashattok pár sort.

A 2011-es nyári régiós ifjúsági táborban találkoztam először olyan fiatalokkal, akik megélik a hitüket a párkapcsolatban is. Imádság, ének, csendesség, és mindezek mögött komoly szándékok a jövőnket tervezve, és vágyva egy olyan emberre, akit talán még nem is láttunk, de tudjuk, hogy valahol él, és ő is talán ránk vár. Az ima ereje, és az, hogy ez milyen hatással van a kortársaimra is, megdöbbentett.
Ezután elkezdtem járni a havi alkalmakra is (Imaest a tiszta szerelmért és családokért), de először csak a társaság miatt. Aztán a téma is egyre fontosabbá vált számomra, és válik azóta is. Mindig foglalkoznom kell vele, a társaim buzgóságára van szükségem, az Úrra a Szentségimádásban, és nem utolsó sorban a fantasztikus gondolatokra, amit Rácz Regi és Farkas Zsolti gyűjt össze nekünk.

Január harmadik keddjén ünnepeltük a imaestünk negyedik születésnapját. Szép számmal voltak jelen fiatalok, és a hagyományos programhoz egy rendhagyó tanúságtétel is társult – a város vezetője és kedves felesége osztotta meg velünk tapasztalatait. Bombázhattuk őket a minket érdeklő kérdésekkel, amire készségesen válaszoltak. Ez felrázott engem és autóstársaságomat is, hazafelé útra
biztosította a témát.
Zárásul pedig megosztanám veletek, azt, amiért érdemes Sülysápra havonta eljárni az Imaestre: találkozhatsz nagyon jó emberekkel, akik ugyanazért imádkoznak, mint Te, sokat adnak a szép imádságok, szenzációs papok és az Úr Jézus az Eucharisztiában! Ezek az összetevők szerintem nagyon sokban hozzájárulnak a családi éltre való készüléshez, vagy a jelenlegi családod imádságon keresztüli gondozásához.

György Balázs

Ilyen volt a Tiszás tábor…

Sikeresen lezajlott az idei év legjobb tábora is a Tisza mentén! Már két élménybeszámoló  is született! Az első valójában egy tanúságtétel Barna Zsombortól. Olvassátok nyitott szívvel, és erősödjetek hitetekben rajta keresztül!
A másodikat Kovácsik Antitól kaptuk, friss, tiszaföldvári tiszás testvérünktől. Ő is ír személyes lelki épüléséről valamint azt is megfigyelte, hogy milyen jól érezték magukat a kisebb gyerekek és mit jelentett nekik a tábor. (A cikk végén képek és videó is található, de előbb tessék olvasni! :D )

Lássuk Zsombor beszámolóját!

Sziasztok!

DSCF2174Szeretném megosztani a tábori élményemet veletek. Kisebb tesók figyelmébe ajánlom, hogy az 1. és a 0. nap különösen jó volt. Nagyon összeszoktunk. Az első naptól kezdve irdatlan sok munkám volt. Jól esett, hogy dolgozhattam, eleinte szabad percem sem volt. Aztán kezdtem belefáradni az altatásokba. Köszönöm Szandinak, hogy engedett felolvasni a miséken, külön öröm volt. Egyenesen ledöbbentem azon a szereteten, amellyel Zsuzsi nővér és Laura nővér felénk fordult, amit közvetítettek. Ők és a sok vidám arc látása tartott meg. A reggeli közös zsolozsmázás a többi kisebb testvérrel a korán kelés miatt ütős volt, de sokat adott hozzá a napokhoz. Szerencsére tudtam időt keríteni, elvonulni imádkozni minden egyes nap. A strandolás fergeteges volt, a közbenjáró imán pedig, miután kimentem a kérésemmel (amely meghallgatásra talált), küldetéssel jöttem vissza. Bővebben »

Otthon lenni Istennél

„Bárhol járunk a világban, olyan helyre megyünk, ahol Isten már volt.” (Pál Ferenc)

blankaAz elmúlt években már sokszor, idén tavasszal mégis másképpen vettem részt a Nagymarosi Ifjúsági Találkozón. Február óta egy lelkes kis csapat tagja vagyok, így a tavaszi találkozón mint a Média Misszió egyik sajtósa voltam jelen.
Miután reggel összeállt a stábunk, és megbeszéltük a napi teendőinket, kabátjainkat magunkra aggatva merültünk el az ország minden pontjáról érkező fiataljai között. Míg várakoztunk, hogy megkezdődjenek a programok, Sillye Jenő tartotta ébren lelkünk frissességét Krisztushoz szóló dalaival. Aztán ez a lelkesedés és dallam egész napra benne maradt a fejemben: „Áradj ránk éltető lélek…”

Mivel jómagam csak egy íródeák vagyok, így én a közönség soraiban – barátaim körében – foglaltam helyet Pál Feri atya előadása alatt. Amint őt felkonferálták, és szinte lázadásképpen nem a szószékhez, hanem az őt hallgató sokaság elé lépett, még a nap is egyből kisütött a borzasztóan vastag felhőzet mögül. Jézus örömhíréről elmélkedett a mi nyelvünkre lefordítva, hogy megérthessük, mit akar üzenni nekünk a Megváltó. Bővebben »

II. János Pál földjén…

Április végén egyházmegyénk egy maréknyi csapata útra kelt, és ellátogatott Boldog II. János Pál pápánk szülőhazájába, Lengyelországba.

2013. április 27- május 1.
Lengyelország

Zarándoknapló

Ezelőtt sosem voltam zarándokolni… Voltam ugyan Madridban az Ifjúsági Világtalálkozón és Rómában is, de valahogy azok az utak különböztek ettől a lengyel úttól. Bár nem tudtam igazán, miért megyek, teljesen egyértelmű volt, hogy ez nem lehet másképp. Persze oka mindennek van, legfeljebb nem derül ki, csak miután a végére értünk, mondjuk egy zarándoklatnak. Azt szokták mondani, hogy nem a cél a fontos, hanem az út, amin végig megyünk, s eljutunk… valahová. Azt hiszem, ez a zarándoklat pontosan ilyen volt.

Hála Istennek és a profi szervezésnek – amiért mindannyian nagyon hálásak vagyunk Gábriel Zolinak, Sztankó Szandinak és Gosia nővérnek –, nem volt titok előttünk az úti cél sem.
Jártunk Zakopanéban, ahol még ilyenkor is havasak a hegytetők, két éjszakát töltöttünk Kalwaria Zebrzydowskán, ahol együtt imádkozhattunk a Szűzanya előtt. Meglátogattuk Lagiewnikiben az Isteni Irgalmasság Bazilikáját, amelyet Szent Fausztina nővér emlékezetének emeltek, s amely alatt a magyar kápolnában, magyar misén vehettünk részt Bezák Tamás atya jóvoltából, aki velünk volt végig az út során. Természetesen Krakkót sem hagytuk ki a meglátogatandó városok listájáról, s benne a Wawelt. Azt hiszem, láttuk Közép-Európa összes falikárpitját… :) A harmadik nap betértünk a wadowicei bazilikába, és megnéztük Boldog II. János Pál pápa szülőházát is. A wieliczkai sóbánya termeiben járva megtudhattuk, hogy valójában Szent Kingának köszönhető az a temérdek só, amit a mai napig bányásznak a lengyel munkások.

Bővebben »

Jézusom, bízom benned?

Sokszor látjuk idős nénik imakönyvéből kipottyanni… Valószínűleg sokan nem tudunk ezzel a képpel mit kezdeni. Sokan talán giccsesnek találják, van, akinek csak egy szentkép a sok közül. Viszont vannak olyanok, akiknek akár az életet is jelentheti… És ezek nem csak idős nénik lehetnek.

irgalmas„Jézusom, bízom benned”, virít az íróasztalomon egy kép és a felirat, én pedig arra gondolok, hogy Jézusom, én most nem bízom benned, mert a lelkem tele van félelemmel és aggodalommal, vagy egyszerűen csak jön az elkeseredés és semminek nem látom már az értelmét… Vagy talán éppenséggel most Te sem látod…

Néhány éve történt, hogy egy sikeresen elrontott érettséginek köszönhetően nem vettek fel az egyetemre, ahová szerettem volna menni. Nagyon elkeseredtem, kimaradtam egy évet az iskolából, és nagyjából az összes emberi kapcsolatomat felszámoltam… Bővebben »

Fel a tetejére