2017. ápr. 30, vasárnap
Itt vagy: Kezdőoldal / IVT – Krakkó 2016

Kategória Archívum: IVT – Krakkó 2016

Feed feliratkozás

Kosdi fiatalok az IVT-ről- part 2

A Váci Egyházmegye szervezésében idén nyáron tizenhárom kosdi fiatal vett részt a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón, valamint az azt megelőző héten Łodzban, a Chemin Neuf közösség szervezésében megvalósuló  előtalálkozón. A fiatalok lelkesedésének köszönhetően megszületett egy kiadvány is, melyben a Szentatya elhangzott beszédei mellett a résztvevők tanúságtételeit is olvashatjuk. Engedélyükkel ezeket itt, a mente.hu-n is publikáljuk három részletben. Fogadjátok a második részben Szakolczai Benedek tanúságtételét!

Változás- Változtass!

Már nagyon vártam július végét, ugyanis ekkor indultunk el egy felejthetetlen utazásra Krakkóba. Nehéz pár sorban leírni, miért is olyan különleges egy Ifjúsági Világtalálkozó. Sok nemzet, fiatalok, katolikusok, kedvesek, lengyelek, hit, erő, kitartás, szeretet… és még sorolhatnám azokat a szavakat, amelyek erről a felejthetetlen két hétről eszembe jutnak. Elmentünk egy másik országba, egy teljesen más környezetbe, ki-ki más okból, indíttatásból. Az én vágyott célom az Istennel való találkozás volt. Kiszakadni egy kicsit a mindennapokból, és találkozni Vele. Ez így elég egyszerűnek tűnhet. Sőt az egyszerű ember fel is tehetné a kérdést: Miért kell ezért több száz kilométert utazni, hogy valaki találkozzon az Istennel? Szerintem erre az élet válaszol. Sajnos mindennapi életünkben nem mindig tudunk elvonatkoztatni az adott életállapotunkból. Nehéz valamin úgy változtatni, ha benne vagyunk. Sokszor jó lehet, ha kívülről tudunk ránézni magunkra, a saját életünkre. Szóval én ezért mentem el Krakkóba. Kicsit elszakadni a gondoktól, bajoktól és végiggondolni az életemet. Úgy szemlélni azt, hogy közben nem aggódok valami miatt, vagy nem kell valahova rohannom. Kegyelemért mentem ki. És hogy mit kaptam? Nem azt, amiért kimentem. Annál sokkal többet.

Az előtalálkozónk helyszínén Lodz-ban, a Chemin Neuf közösséggel egy csodálatos hetet tölthettünk el. A Chemin Neuf egy francia alapítású katolikus lelkiségi közösség. Egyik este, aki szerette volna megkaphatta a Szentlélek-keresztséget. Aki hívást érzett arra, hogy akkor, ott, abban a pillanatban meg akarja változtatni az életét, aki be akarja fogadni a Szentlelket, aki új életet akar kezdeni Krisztussal, az megtehesse ott egy közös imában. A több ezer fiatal egy nagy csarnokban volt a közös imákon. Amikor megkérdezték, hogy ki szeretne részesülni a Szentlélek-keresztségben szinte az egész csarnok előrement a kereszthez és letérdelt. Én is kimentem. Már az előző este tudtam mi fog rám várni, ezért elmentem gyónni, hogy fel tudjam készíteni a szívemet erre a találkozásra. Amint kint térdeltünk és imádkoztunk elkezdtem félni. Azon gondolkodtam: jó-e hogy itt vagyok? Nem vagyok én erre méltatlan? Hogy tudok itt térdelni, amikor egy bűnös ember vagyok? És ki fog értem imádkozni? Mi lesz, ha majd nem érzek semmit? Vagy kell majd éreznem egyáltalán valamit? A madridi Ifjúsági Világtalálkozón már megkaptam ezt a Szentlélek-keresztséget, és akkor volt az első igazi Isten-élményem. Nem tudom szavakkal leírni, hogy akkor mi történt velem. Úgy éreztem akkor, hogy újjászülettem, és küldetésem van. Az imádság során egyes szám első személyű üzenetet küldött nekem az Úr, aki azt mondta, hogy „kedvelt ifjú vagyok, és ne féljek”. Az akkori életállapotomban ez egy hatalmas megerősítés volt, a Szentlélek pedig végigvezette a következő öt évemet. Tehát ezek a gondolatok keringtek a fejemben és azt gondoltam, hogy egy kudarc lesz, ha most nem érzek majd semmit, és ha nem tudom befogadni a Szentlelket. Amikor eltelt egy kis idő, és még nem jött értünk egy testvér a közösségből, énekeltünk. Én közben imádkoztam, hogy bárhogyan is telt el ez az elmúlt öt év, bocsásson meg nekem az Isten, és irgalmazzon nekem. Ekkor egy testvér megszólított engem, hogy én is mehetek, és imádkoznak értünk. Kis csoportokba ültünk le, és mindenkiért külön imádkoztak a közösség testvérei. Mindenki kapott egy képet, és egy Szentírási idézetet. Én voltam az utolsó, akiért imádkoztak. Amikor elkezdtük az imádságot, megnyugodtam. Nem tudom megmagyarázni, de már nem voltak bennem a kérdések, úgy éreztem egy új lehetősséget fogok kapni.

Így is lett. Nagyon nagy élmény volt az imádság. Megkérdezték, hogy mit kérek a Szentlélektől, majd rám tette a kezét a testvér, és azután a csoport többi tagja is. Imádkoztak értem. Nehéz ezt leírni, hogy akkor mit éreztem. Valami olyan belső melegséget, amit akkor is érezni tudok, ha már hideg van odakint. Olyat éltem ott át, ami nem egy teljesítményhez köthető. Nem azért kaptam, mert megérdemeltem vagy, mert jó voltam. Nem azért éreztem magam jól, mert mindenem megvolt. Nem. Azért mert nem volt semmim, és csak azt éreztem, hogy szeret. Szeret az Isten. Azt a képet kaptam, hogy valaki bolyong egy erdőben, de aztán megtalálja a kiutat és kitalál a sötét erdőből. Szentírási részem, pedig Máté evangéliumából a béna meggyógyítása volt. Isten pedig megint egyes szám első személyben szólt hozzám. Bűnös voltam, de megtisztultam. A bűneim béna emberré tettek, de Krisztus hatalmánál fogva megmentett engem. És ekkor éreztem a boldogságot. Azt a boldogságot, amely kivitt utána engem a kereszthez, ami előtt térdeltünk. Ott volt már kint az Oltáriszentség. Nem akartam elmenni onnan, mert nagyon hálás voltam.

Szóval ezt kaptam én a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón. Az utazás előtt változásra vágytam. A Máté evangéliumából kapott rész viszont arra sarkall engem, hogy ne a változásra várjak, hanem, hogy én kezdjem el a változtatást. Meg kell ehhez bíznom Istenbe, a Szentlélek-keresztségkor kapott magot pedig ápolnom kell, hogy abból erős fa legyen.

   Szakolczai Benedek

ezt

Kosdi fiatalok az IVT-ről- part 1

A Váci Egyházmegye szervezésében idén nyáron tizenhárom kosdi fiatal vett részt a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón, valamint az azt megelőző héten Łodzban, a Chemin Neuf közösség szervezésében megvalósuló  előtalálkozón. A fiatalok lelkesedésének köszönhetően megszületett egy kiadvány is, melyben a Szentatya elhangzott beszédei mellett a résztvevők tanúságtételeit is olvashatjuk. Engedélyükkel ezeket itt, a mente.hu-n is publikáljuk három részletben. Fogadjátok az első részben Revóczi Fanni és Horhi Anett tanúságtételét!

Büszke vagyok, hogy magyar lehetek!

„Elsőként kicsit a találkozásokról szeretnék beszélni.  Először voltam ilyen nagy eseményen, ahol ennyi nemzet képviselteti magát. Elsőre kicsit furcsa is volt, de az idő előre haladtával egyre természetesebbé, és élvezhetővé vált. Nagyon sok olyan ember volt, akivel nem beszéltünk egy nyelvet, de minden nyelvi akadály nélkül meg tudtuk oldani a kommunikációt. Nem beszélve a cserélgetésekről. A játék lényege az volt, hogy más-más nemzetekkel cserélgetjük a mi kis „magyaros dolgainkat”.  Én adtam például Váci Egyházmegyés karkötőt és magyarországos táskát.  De sikerült begyűjtenem belga, panamai, fülöp szigeteki karkötőt, lengyel poharat, és egy spanyol zászlót is. A másik dolog, pedig amiről szeretnék kicsit mesélni az a magyar nap volt Łodzban. Minden ebéd és vacsora alatt más- más nemzet mutatta be a népviseletét, táncolta el a saját népének táncát. Egyik nap ebédidő alatt a magyarokon volt a sor. A fellépés előtt volt még egy mise, ahol szétszóródtunk a nagy teremben és a mise végén rengeteg magyar zászló lobogott a magasban. Már ez is nagyon jó érzés volt. Tőlünk 10-15 fiatal táncolt népviseletben. Rengetegen gyűltek a színpad köré. A műsor végén közösen tanított az összes ott lévő magyar egy kis néptáncot a külföldieknek, ez néha kicsit vicces volt.  Mindenki nagyon élvezte, a tánc után az ott lévő 4 magyar egyházmegye fiataljaival közös képet készítettünk, és természetesen az „Érik a szőlő” és egy kis „RIA-RIA-HUNGÁRIA” sem maradhatott el. Egész lengyelországi tartózkodásunk alatt büszkék voltunk arra, hogy magyarok vagyunk, de ez a nap úgy érzem többünk szívébe örökre beírta magát. Fantasztikus két hét áll mögöttünk, rengeteg emlékkel, és persze nehézségekkel is. Ezt minden embernek legalább egyszer át kéne élni az életében.”

Revóczi Fanni

Isten jelenlétének, irgalmának megtapasztalása

„5 év után újra megadatott néhányunknak, hogy átéljünk valami hasonló életre szóló élményt, mint Madridban. A két találkozó nagyon eltérő élményeket nyújtott, de egyvalamiben hasonló volt, mégpedig Isten kézzel fogható jelenlétének megtapasztalásában.

Az elmúlt időszak küzdelmeitől megfáradtan indultam neki az útnak, tudva azt, hogy valami jót tartogat az Úr számomra. És amit kaptam, az sokkal több volt, mint amit elképzelni tudtam. Isten végtelen szeretetét és irgalmának valódi megtapasztalását élhettem át. Isten jelen volt a beszélgetéseinkben, a világ minden tájáról érkező kortársaink mosolyában, a reggeli és esti dicsőítésekben, az előadásokon, a szállást adó családok szívében, a bizonytalanságban és megoldandó helyzetekben egyaránt. És bár mindannyian mások vagyunk, más nyelvet beszélünk, más életkörülmények között élünk, mégis ugyanazért mentünk, a találkozásért! Találkozásért egymással, a Szentatyával, és persze Istennel. Hogy mit kaptam én ezekből a találkozásokból? Küldetést és egy új ruhát, ami fényesen ragyog, és aminek célja, hogy mindenki számára láthatóvá tegye mindazt az örömöt és szabadságot, melyet Isten ajándékozott nekem ebben a két hétben.”

Horhi Anett

13912602_532467670286462_9039153453783293666_n

Fénykép forrása: Kosdi Római Katolikus Egyházközség Facebook-oldala

 

 

Ferenc pápa beszédei az IVT-n

Összegyűjtöttük Ferenc pápa Ifjúsági Világtalálkozón elhangzott beszédeit. Íme egy csokorban:

1) Ferenc pápa Krakkóba érkezésekor

Ferenc pápa a lengyel hatóságok és a diplomáciai testület tagjaihoz intézett beszédében : „Most először látogatok el Közép-Kelet Európába, és örülök, hogy e látogatást Lengyelországgal kezdhetem, amelynek gyermekei között van a felejthetetlen II. János Pál, az Ifjúsági Világnap kezdeményezője és előmozdítója. Ő szeretett a két tüdővel lélegző Európáról beszélni: új európai humanizmusról álmodott; a két tüdő és a közös civilizáció kreatív és harmonikus működését a szilárd gyökerű kereszténység ihlette. Az emlékezés a lengyel nép jellegzetessége. Engem mindig meghatott II. János Pál pápa élénk történeti érzéke. Amikor a népekről beszélt, mindig történetükkel kezdte, hogy kidomborítsa emberi és spirituális kincseiket. Az önazonosság tudata, mely mentes a felsőbbrendűség komplexusától, elengedhetetlen, hogy a nemzeti közösséget a saját emberi, társadalmi, politikai, gazdasági és vallási örökségére alapozva szervezzék: úgy alakítsák a társadalmat és a kultúrát, hogy hűek maradnak a hagyományhoz, ugyanakkor nyitottak a megújulás és a jövő felé. Ebben a távlatban ünnepeltétek nemrég Lengyelország megkeresztelkedésének 1050. évfordulóját. Ez biztosan a nemzeti egység jelentős pillanata volt, amely megerősítette mind az egyetértést a nézetek különbözőségében, mind a biztos haladást az egész lengyel nép közös java keresésére.”

forrás: Magyar Kurír

2) Ferenc pápa július 28.-ai Częstochowában bemutatott szentmise homíliája

A mai szentmise olvasmányaiból láthatóvá válik egy isteni fonal, amely végigvonul az emberiség történelmén és átszövi az üdvösség történelmét.

Pál apostol Isten nagy tervéről beszél: „Amikor elékezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született” (Gal 4,4). Ugyanakkor a történelem arról tanúskodik, hogy amikor eljött ez az „idők teljessége”, vagyis amikor Isten emberré lett, az emberiség nem volt valami jól felkészülve erre, sőt még a stabilitás és a béke korszaka sem uralkodott, nem volt „aranykor”. Vagyis világunk helyzete nem érdemelte ki Isten eljövetelét, sőt „övéi nem fogadták be” (Jn 1,11). Az idők teljessége kegyelmi ajándék volt: Isten puszta szeretetből betöltötte időnket irgalmasságágának bőségével – puszta szeretetből –, megnyitotta az idők teljességét!

Főleg az találhat szíven minket, ahogyan megvalósul Isten eljövetele a világba: „asszonytól született”. Nincs szó diadalmas bevonulásról, sem a Mindenható impozáns megjelenéséről: ő nem vakító napként mutatja meg magát, hanem a legegyszerűbb módon lép a világba, egy anyától születő gyermekként, olyan stílusban, amilyenről a Szentírás tanít: mint az eső a földbe (vö. Iz 55,10), mint a legkisebb mag, mely kikel és felnő (vö. Mk 4,31–32). Így, ellentétben azzal, ahogy várnánk és esetleg akarnánk, Isten országa, ma is, mint akkor, „nem szembetűnő módon jön el” (Lk 17,20), hanem a kicsiségben, az alázatban.

A mai evangélium felveszi ezt az isteni fonalat, mely finoman átszövi a történelmet: az idők teljességéből átlépünk Jézus szolgálatának „harmadik napjára” (vö. Jn 2,1) és az „üdvösség órájának” meghirdetésére (vö. Jn 2,4). Az idő összezsugorodik, és Isten megnyilvánulása mindig a kicsiségben megy végbe. Így történik a „Jézus által végbevitt csodajelek kezdete” (Jn 2,11) a galileai Kánában. Nincs a tömeg szeme láttára végbevitt feltűnő tett, sem egy olyan égető politikai kérdést megoldó beavatkozás, mint a nép római hatalom alóli felszabadítása. Ehelyett egy pici faluban egy egyszerű csoda történik, amely megörvendezteti egy fiatal, teljesen ismeretlen család lakodalmát. A menyegzőn borrá változtatott víz mégis nagy jel, mert feltárja előttünk Isten jegyesi arcát, azét az Istenét, aki egy asztalhoz ül velünk, aki a velünk való kapcsolatról álmodik és azt meg is valósítja. Ez a jel azt közli velünk, hogy az Úr nem tart távolságot, hanem közel van és konkrét, köztünk van, és gondunkat viseli anélkül, hogy helyettünk döntene és hatalmi kérdésekkel foglalkozna. Abban szeret ugyanis tartózkodni, ami kicsi, az emberrel ellentétben, aki mindig nagyobbat akar birtokolni. A hatalom, a nagyzolás és a feltűnőség vonzásában élni tragikusan emberi, és nagy kísértés, mely mindenhová igyekszik beférkőzni; viszont önmagunkat másoknak adni, a távolságokat áthidalni, a kicsiségben lakozni és konkrétan belakni a mindennapokat ez hamisítatlanul isteni.

Isten tehát úgy ment meg minket, hogy kicsivé, közelivé és konkréttá válik.

29494450091_b50844f2ec_kMindenekelőtt: Isten kicsivé válik. Az Úr, aki „szelíd és alázatos szívű” (Mt 11,29), a kicsiket kedveli, akik előtt feltárult Isten országa (Mt 11,25); ők nagyok az ő szemében, és ő rájuk emeli tekintetét (vö. Iz 66,2). Kedveli őket, mert szembeszállnak az „élet kevélységével”, mely a világtól származik (vö. 1Jn 2,16). A kicsik az ő nyelvét beszélik: az alázatos szeretetét, mely szabaddá tesz. Ezért egyszerű és készséges embereket hív meg szóvivőinek, és rájuk bízza nevének kinyilatkoztatását és szívének titkait. Gondoljunk csak népetek sok fiára és lányára: a vértanúkra, akik felragyogtatták az evangélium fegyvertelen erejét; az egyszerű, mégis rendkívüli emberekre, akik tanúságot tudtak tenni az Úr szeretetéről nagy megpróbáltatások között; az irgalmasság szelíd, mégis erős hirdetőire, mint Szent II. János Pál pápa és a Szent Fausztina. Szeretetének e „csatornáin” keresztül az Úr felbecsülhetetlen ajándékokat adott az egész egyháznak és az egész emberiségnek. Sokatmondó, hogy népetek megkeresztelkedésének ez az évfordulója épp egybeesik az irgalmasság szentévével.

Azután Isten közeli, országa közel van (vö. Mk 1,15): az Úr nem akarja, hogy úgy féljenek tőle, mint egy hatalmas és távoli uralkodótól, nem akar egy mennybéli trónon vagy a történelemkönyvekben maradni, hanem szeret leereszkedni mindennapjaink eseményeibe, hogy velünk együtt járjon. Amikor erre a hitben gazdag ezeréves időszak ajándékára gondolunk, érdemes mindenekelőtt Istennek adnunk hálát, aki együtt járt népetekkel, kézen fogta, mint apa a fiát, és kísérte mindenféle helyzetben. Ez az, amit egyházként is mindig tennünk kell: meghallgatni, bevonódni és közel lépni, osztozni az emberek örömeiben és fáradozásaiban, hogy az evangélium a leghitelesebben érje el őket és több termést hozzon: pozitív kisugárzással, az élet áttetszősége által.

Végül Isten konkrét. A ma hallott olvasmányokból kitűnik, hogy Isten cselekvésében minden konkrét: az isteni Bölcsesség „kézművesként cselekszik” és „játszik” (vö. Péld 8,30), az Ige testté lesz, anyától, a törvénynek alávetve születik (vö. Gal 4,4), vannak barátai és ünnepelni megy: az örök úgy közli magát, hogy személyekkel és konkrét helyzetekben járja végig az időt. A ti történelmetek is, melyet az evangélium, a kereszt és az egyházhoz való hűség formált, tanúja volt a hamisítatlan hit pozitív fertőzésének, a hitet család adta tovább családnak, szülők gyermekeiknek, és főképp anyukák és nagymamák, amit nagyon meg kell köszönni. Különösen is kézzelfoghatóan tapasztalhattátok meg mindenki Anyjának konkrét és gondviselő gyengédségét, akit eljöttem zarándokként tisztelni, és akit a zsoltárban „népünk nagy dicsőségeként” (Jud 15,9) köszöntöttünk.

Pontosan őrá tekintünk mi, akik itt egybegyűltünk. Máriában megtaláljuk a teljes megfelelést az Úrnak: így az isteni fonalat a történelemben egy „máriás fonal” keresztezi. Ha van emberi dicsőség, ha van valami érdemünk az idők teljességében, az ő: ő az a rossztól mentes, szabad tér, amelyben Isten visszatükröződött; ő az a lépcső, amelyen Isten lejött hozzánk, kicsivé és konkréttá tette magát; ő az idők teljességének a legvilágosabb jele.

Mária életében megcsodáljuk ezt az Isten által kedvelt kicsiséget, ő ugyanis „letekintett alázatos szolgálóleányára”, és „felemelte az alázatosakat” (Lk 1,48.52). Annyira tetszését találta Máriában, hogy hagyta belőle szőni a testet, és így a Szűz Isten anyjává lett, ahogyan egy ősrégi himnusz hirdeti, melyet századok óta énekeltek. Kívánom, hogy nektek, akik szakadatlanul felkeresitek őt, és eljöttök az országnak ebbe a spirituális fővárosába, továbbra is mutassa az utat, és segítsen szőni – életetekbe – az evangélium alázatos és egyszerű vetülékét.

Kánában, miként itt, a Jasna Górán, Mária felkínálja nekünk az ő közelségét, és segít felismernünk azt, ami hiányzik az élet teljességéből. Ma, miként annak idején, ezt anyai figyelmességgel teszi, a jelenléttel és a jó tanáccsal, és arra tanít minket, hogy kerüljük el közösségeinkben a parancsolgatást és a zúgolódást. Családanyaként egyben akar tartani mindenkit, egyben valamennyiünket. Népetek sok kemény időszakot győzött le egységben; az anya, aki erős a kereszt lábánál és a Szentlelket várva kitartón imádkozik a tanítványokkal, öntse belétek a vágyat, hogy felülemelkedjetek a múlt sérelmein és sebein, és közösségre lépjetek mindenkivel, soha nem engedve az elkülönülés és a mások fölé kerülés kísértésének.

Szűz Mária Kánában nagyon konkrét volt: olyan anya ő, aki szívén viseli mások problémáit és közbelép, aki fel tudja ismerni a nehéz helyzeteket, és segítséget tud nyújtani tapintatosan, hatékonyan és határozottan. Nem úrnő, nem főszereplő, hanem anya és szolgáló. Kérjük a kegyelmet, hogy el tudjuk sajátítani az ő figyelmességét, az ő találékonyságát a rászorulók szolgálatában, a – kivétel és megkülönböztetés nélkül – másokért odaadott élet szépségét. Ő, aki örömünk oka, aki elhozza a békét a tömérdek bűn és a történelem forrongásai közé, nyerje el számunkra a Lélek túláradó bőségét, hogy jó és hűséges szolgák legyünk!

Az ő közbenjárására számunkra is érkezzen el az idők teljessége! Keveset használ a Krisztus előtti időből a Krisztus utáni időbe való átlépés, ha az csak történelmi dátum marad! Kívánom, hogy mindenki számára végbemenjen egy belső átlépés, a szív átváltozása a Máriából testté lett isteni stílus felé: a kicsiségben cselekedni, és az embereket közelről, egyszerű és nyitott szívvel kísérni.

Forrás: Magyar Kurír

3) Ferenc pápa július 29-ei beszéde a pénteki keresztúton, július 29-én

Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felöltöztettetek. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek.” (Mt 25,35–36).

Jézusnak ezen szavai annak a kérdésnek a megválaszolásához nyújtanak segítséget, amely nemegyszer felvetődik elménkben és szívünkben: „Hol van Isten?” Hol van Isten, ha a világban van rossz, ha vannak éhező, szomjazó, hajléktalan, menekülő és menedékkérő emberek? Hol van Isten, amikor ártatlan emberek halnak meg erőszak, terrorizmus és háborúk következtében? Hol van Isten, amikor kegyetlen betegségek szakítják szét az emberek közötti élet- és szeretetkapcsolat kötelékeit? Vagy amikor a gyerekeket kihasználják, megalázzák, és ők is súlyos betegségektől szenvednek? Hol van Isten, nem látja azokat, akiket kétely emészt, és akik lelkükben megtörtek? Vannak kérdések, amelyekre nincs emberi válasz. Csak Jézusra nézhetünk, és őt kérdezhetjük. Jézus válasza pedig ez: „Isten bennük van!” Jézus bennük van, ő szenved bennük, egészen azonosulva valamennyiükkel. Ő annyira eggyé vált velük, hogy szinte „egy testet” alkot velük.

Jézus maga akart azonosulni ezekkel a fájdalomtól és aggódástól megpróbált testvéreinkkel és nővéreinkkel, amikor elfogadta, hogy végigjárja a keresztutat a Kálváriára. Amikor meghal a kereszten, az Atya kezébe helyez minket, magára veszi és magán hordja – önátadó szeretettel – az egész emberiség testi, erkölcsi és lelki sebeit. Amikor átöleli a fakeresztet, Jézus átöleli minden kor férfijainak és nőinek mezítelenségét és éhezését, szomjazását és magányát, fájdalmát és halálát. Ma este Jézus – és vele együtt mi is – különleges szeretettel öleli át a háború elől menekülő szíriai testvéreinket. Testvéri szeretettel és rokonszenvvel köszöntsük és fogadjuk őket!

29494494941_20844dfb84_kVégigjártuk Jézus keresztútját, és felfedeztük, mennyire fontos, hogy hasonlóvá váljuk hozzá az irgalmasság tizennégy cselekedete által. Ezek segítenek, hogy meg tudjunk nyílni Isten irgalmasságára, és kérni a kegyelmet, hogy megértsük: irgalmasság nélkül az ember semmit sem képes tenni, irgalmasság nélkül sem én, sem te, sem mi nem tudunk semmit sem tenni! Nézzük először az irgalmasság hét testi cselekedetét: enni adni az éhezőknek, inni adni a szomjazóknak, felöltöztetni a mezíteleneket, szállást adni az úton lévőknek, meglátogatni a betegeket, felkeresni a foglyokat, eltemetni a halottakat. Ingyen kaptuk, ingyen is adjuk. Arra kaptunk meghívást, hogy szolgáljuk a megfeszített Jézust minden semmibe vett emberben, hogy megérintsük az ő áldott testét abban, aki kirekesztett, éhezik, szomjazik, mezítelen, bebörtönzött, beteg, munkanélküli, üldözött, menekült vagy bevándorló. Ott van a mi Istenünk, ott érintjük meg az Urat! Maga Jézus mondta meg nekünk, ő magyarázta el, milyen „szabály” alapján ítéltetünk meg: valahányszor ezt tesszük legkisebb testvérünknek, neki tesszük (vö. Mt 25,31–46).

Az irgalmasság testi cselekedetei után következnek az irgalmasság lelki cselekedetei: tanácsot adni a kételkedőknek, tanítani a tudatlanokat, figyelmeztetni a bűnösöket, megvigasztalni a szomorúakat, megbocsátani a sértéseket, türelmesen elviselni a zavaró embereket, imádkozni Istenhez élőkért és holtakért. Keresztény hitelességünk abban mutatkozik meg, hogy befogadjuk-e a kirekesztettet, aki testi sérült, és hogy befogadjuk-e a bűnöst, aki lelki sérült. Keresztény hitelességünk abban mutatkozik meg, hogy befogadjuk-e a kirekesztettet, aki testi sérült, és hogy befogadjuk-e a bűnöst, aki lelki sérült. Nem az eszmékben, hanem ebben!

Ma az emberiségnek olyan férfiakra és nőkre van szüksége, különösképpen hozzátok hasonló fiatalokra, akik életüket nem „félig-meddig” akarják élni, hanem akik készek a legszegényebb és leggyengébb testvéreik önzetlen szolgálatára szentelni életüket, Krisztust követve, aki egészen odaadta magát a mi üdvösségünkért. A rosszal, a szenvedéssel, a bűnnel szemközt Jézus tanítványa számára az egyetlen lehetséges válasz: önmaga odaadása, életéé is, Krisztust követve, a szolgálat magatartása. Ha valaki – aki kereszténynek mondja magát – nem azért él, hogy szolgáljon, az nem szolgál rá, hogy éljen. Életével megtagadja Jézus Krisztust.

A mai estén, kedves fiatalok, az Úr ismét meghív titeket, hogy vállaljatok főszerepet a szolgálatban. Konkrét válasszá akar tenni benneteket az emberiség szükségleteire és szenvedéseire. Azt akarja, hogy az ő irgalmas szeretetének jele legyetek korunk számára! Hogy teljesíteni tudjátok ezt a küldetést, ő megmutatja nektek a személyes elköteleződésnek és önmagatok feláldozásának az útját: ez a kereszt útja. A kereszt útja a mindent vállaló Krisztus-követés boldogságának útja a mindennapi élet gyakran drámai körülményei között, az az út, amely nem fél a sikertelenségtől, a kirekesztéstől vagy a magánytól, mert betölti az ember szívét Jézus teljességével. A kereszt útja Isten életének és stílusának az útja, amelyet Jézus végigjárat velünk egy olyan társadalom ösvényein is, amely nemegyszer megosztott, igazságtalan és romlott.

A kereszt útja nem egy szadomazochista viselkedés! A kereszt útja az egyetlen út, amely legyőzi a bűnt, a rosszat és a halált, mert Krisztus feltámadásának ragyogó világosságába torkollik, és megnyitja az új és teljes élet távlatait. Ez a remény és a jövő útja! Aki nagylelkűen és hittel járja, az reményt és jövőt ad az emberiségnek. Aki nagylelkűen és hittel járja, az a remény és jövő magvait veti el. És én azt szeretném, hogy ti a remény magvetői legyetek!

Kedves fiatalok, azon a nagypénteken sok tanítvány szomorúan tért vissza otthonába, mások inkább vidéki házukba mentek, hogy elfelejtsék egy kicsit a keresztet. Kérdezlek titeket – mindannyian csendben válaszoljatok, szívetek mélyén –: hogyan akartok ma este visszatérni házatokba, szálláshelyetekre, sátratokba? Amikor ma hazamentek, hogyan akarjátok találni magatokat? A világ néz minket. A ti feladatotok, hogy magatokban válaszoljatok erre a kérdésre.

Forrás: Magyar Kurír

4) Virrasztás Ferenc pápával július 30-án

Kedves fiatalok, jó estét kívánok!

Jó itt lenni veletek ezen az imavirrasztáson!

Bátor és megrendítő tanúságtételének végén Rand kért tőlünk valamit. Azt mondta: „Őszintén kérem tőletek, imádkozzatok szeretett országomért [Szíriáért].” Rand háborúval, fájdalommal, veszteséggel megélt története egy kéréssel fejeződik be: az imádságéval. Tudnánk-e jobb módon elkezdeni virrasztásunkat, mint imádsággal?

13900204_1035145116534914_2923869597963219938_nA világ különböző részeiből, eltérő földrészekről, országokból, nyelvekből, kultúrákból és népekből jövünk. Olyan nemzetek „fiai” vagyunk, amelyek talán konfliktusban, vagy egyenesen háborúban állnak egymással. Mások olyan országokból jövünk, amelyek lehet, hogy „békében” élnek, nincsenek háborús konfliktusaik; ahol sok fájdalmas dolog, mely a világban történik, csak a híradásokban és az újságokban jelenik meg. De van egy dolog, amelyben biztosak vagyunk: számunkra, itt és ma, akik a világ különböző tájairól jöttünk, a fájdalom, a háború, melyet sok fiatal átél, nem anonim dolog többé, nem újsághír többé, hanem neve, arca, története, közelsége van! Ma a szíriai háború sok embernek, sok fiatalnak a fájdalma és a szenvedése, olyanoknak, mint a bátor Rand, aki itt van közöttünk és azt kéri tőlünk, hogy imádkozzunk szeretett országáért.

Vannak helyzetek, amelyek távolinak bizonyulhatnak, amíg valamiképpen meg nem érintjük. Vannak dolgok, amelyeket nem értünk, mert csak képernyőn (a mobiltelefon kijelzőjén vagy a számítógép képernyőjén) keresztül látunk. De amikor érintkezésbe kerülünk az élettel, konkrét, nem képernyők által közvetített életekkel, akkor valami erős dolog történik: hívást érzünk a bevonódásra: „Soha többé elfelejtett városokat!”, ahogyan Rand mondja; soha többé nem szabad megtörténnie, hogy testvéreket „halál és öldöklés vegyen körül”, és azt érezzék, senki sem segít nekik. Kedves barátaim, kérlek titeket, imádkozzunk együtt a háború, a világban ma dúló háború oly sok áldozatának szenvedései miatt, hogy egyszer s mindenkorra megértsük: semmi sem igazolja egy testvér vérének kiontását, és semmi sem értékesebb a mellettünk lévő személynél. És ennek az imádságkérésnek kapcsán szeretnék köszönetet mondani nektek is, Natalia és Miguel, mert ti is megosztottátok velünk küzdelmeiteket, belső harcaitokat. Bemutattátok nekünk nehézségeiteket, és hogy miként küzdöttetek meg velük. Ti élő jelei vagytok annak, amit az irgalom belőlünk csinálni akar.

Mi most senki ellen nem kezdünk kiabálni, senkivel nem fogunk veszekedni, nem akarunk pusztítani, nem akarunk gyalázkodni. Nem akarjuk a gyűlöletet még több gyűlölettel legyőzni, az erőszakot még több erőszakkal legyőzni, a terrort még több terrorral legyőzni. Válaszunknak erre a háborúban álló világra van egy neve: testvériségnek hívják, testvériességnek hívják, közösségnek hívják, családnak hívják. Azt a tényt ünnepeljük, hogy különböző kultúrákból jövünk, és egyesülünk, hogy imádkozzunk. A legjobb szavunk, a legjobb beszédünk az legyen, hogy imádságban egyesülünk. Tartsunk egy kis csendet és imádkozzunk. Vigyük Isten elé e barátaink tanúságtételét, azonosuljunk azokkal, akik számára „a család egy nem létező fogalom, az otthon csak egy hely, ahová aludni és enni megy az ember”, vagy azokkal, akik abban a félelemben és hiszemben élnek, hogy hibáik és bűneik véglegesen elkaszálták őket. Tegyük Istenünk jelenlétébe a ti „háborúitokat” is, a mi „háborúinkat”, a harcokat, amelyeket ki-ki magában hordoz, saját szívében. És annak érdekében, hogy családban legyünk, testvériesen, mindnyájan együtt, kérlek titeket, álljatok fel, fogjátok meg egymás kezét, és imádkozzunk csendben. Mindnyájan.

(CSEND)

Miközben imádkoztunk, felötlött bennem az apostolok képe pünkösd napján. Ez a jelenet segíthet megértenünk mindazt, amit Isten életünkben, bennünk és velünk megvalósítani álmodik. Azon a napon a tanítványok félelemből bezárkóztak. Fenyegetve érezték magukat környezetüktől, amely üldözte őket, egy kis lakásba kényszerítette, mozdulatlanságra és bénultságra kötelezte. A félelem eluralkodott rajtuk. Ebben a helyzetben valami látványos, valami nagyszabású dolog történt. Jött a Szentlélek, és tűznyelvek ereszkedtek le mindannyiukra, és ezek arra indították őket, hogy bevessék magukat egy olyan kalandba, amilyenről sosem álmodtak. A helyzet egészen megváltozik!
Meghallgattunk három tanúságtételt; megérintettük – szívünkkel – történetüket, életüket. Láttuk, hogy ők – mint a tanítványok – hasonló időszakokon mentek keresztül, hasonló időszakokat éltek meg, amikor tele voltak félelemmel, és minden összeomlani látszott. Azzal a félelemmel és szorongással, mely annak tudatából születik, hogy elmenve otthonról, elképzelhető, hogy soha többé nem látom szeretteimet, azzal a félelemmel, hogy nem értékelnek és nem szeretnek, azzal a félelemmel, hogy nem lesz több lehetőségem. Ők ugyanazt osztották meg velünk, amit a tanítványok megtapasztaltak: megtapasztalták a félelmet, mely egyetlen egy dolgot eredményez. Mit eredményez a félelem? Bezárkózást. És amikor a félelem bezárkózáshoz vezet, egy „ikertestvére” is kíséri: a bénulás. Annak érzése, hogy ebben a világban, városainkban, közösségeinkben nincs több lehetőség fejlődni, álmodni, alkotni, távolba tekinteni, végeredményben: élni. Ez az egyik legnagyobb baj, ami történhet az életben, kiváltképp az ifjúkorban. A lebénulással elveszítjük a találkozás, a barátság örömének ízét, az együttálmodás, a másokkal való együtthaladás ízét. Eltávolít a többiektől, meggátol a kézfogásban, amint láthattuk [a táncosok előadásában tegnap este], mindegyik be volt zárva a maga kis üvegszobájába.

De van az életben egy még veszélyesebb és gyakran nehezen felismerhető bénultság, melyet annyira nem akarunk beismerni. Szívesen jellemzem így ezt bénultságot: ez akkor születik, amikor összekeverjük a boldogságot a dívánnyal, a kanapéval! Igen, amikor azt hisszük, hogy a boldogságunkhoz egy díványra van szükségünk, amely segít, hogy kényelemben, nyugalomban, biztonságban éljünk. Olyan dívány, mint amilyenek manapság léteznek, modernek, még altató masszázsra is képesek, és nyugodt órákat biztosítanak, hogy a videojátékok világába repüljünk és órákat töltsünk a képernyő előtt. Minden fájdalmat és félelmet távol tartó dívány. Olyan dívány, mely bezár minket a házba, hogy ne kelljen semmiért se fáradoznunk vagy aggódnunk. Valószínűleg a díványboldogság az a csendes bénulás, amely leginkább le tud rombolni minket, leginkább le tudja rombolni az ifjúságot. „És miért történik ez, Atyám?” Mert szép lassan, anélkül, hogy észrevennénk, elbóbiskolunk, elbambulunk és elhülyülünk. Tegnapelőtt beszéltem azokról a fiatalokról, akik húszévesen nyugdíjba mennek, ma az alvó, bamba és elhülyült fiatalokról beszélek, közben pedig mások – valószínűleg az élénkebbek, de nem a jobbak – döntenek a jövőnkről. Sokak számára biztosan könnyebb és előnyösebb, ha a fiatalok bambák és kábultak, ha összekeverik a boldogságot a dívánnyal; sokak számára ez hasznosabb, mint az, ha a fiatalok éberek, ha válaszolni akarnak, ha válaszolni akarnak Isten álmára és a szív minden mély vágyára. Ti, kérdezlek titeket: ti alvó, bamba és elhülyült fiatalok akartok lenni? [Nem!] Akarjátok, hogy mások döntsenek a jövőtökről? [Nem!] Szabadok akartok lenni? [Igen!] Ébren lévők akartok lenni? [Igen!] Akartok küzdeni a jövőtökért? [Igen!] Nem vagytok túlságosan meggyőzőek… Akartok küzdeni a jövőtökért? [Igen!]

De az igazság máshol van: kedves fiatalok, nem azért jöttünk a világra, hogy „vegetáljunk”, nem azért, hogy kényelmesen ellegyünk, hogy az életből díványt csináljunk, mely elaltat minket; ellenkezőleg, más valamiért jöttünk: hogy nyomot hagyjunk. Nagyon szomorú, ha valaki úgy éli le az életét, hogy nem hagy nyomot! De amikor a kényelmet választjuk, összekevervén a boldogságot a fogyasztással, azért megfizetünk, nagyon, de nagyon drágán: elveszítjük a szabadságot. Nem vagyunk szabadok arra, hogy nyomot hagyjunk. Elveszítjük a szabadságot. Ezt az árat fizetjük! Sokan vannak, akik azt akarják, hogy a fiatalok ne legyenek szabadok; sokan vannak, akik nem akarják a javatokat, akik azt akarják, hogy kábák, bambák, alvók legyetek, de szabadok soha! Nem! Ezt nem engedhetjük! Meg kell védenünk szabadságunkat!

Épp itt van egy nagy bénultság: amikor azt kezdjük gondolni, hogy a boldogság szinonimája a kényelem, hogy boldognak lenni azt jelenti: alva és elkábítva éljük az életünket, hogy a boldogság egyetlen módja a kábulat. Bizonyos, hogy a kábítószer árt, de létezik ám sok más, társadalmilag elfogadott kábítószer, amely szintén nagy, vagy még nagyobb rabságba dönt. Mindkét fajta kábítószer a legnagyobb értékünktől foszt meg: a szabadságtól! Megfosztanak a szabadságtól!

Barátaim, Jézus a kockáztatás Ura, a mindig „tovább” Ura. Jézus nem a komfort, a biztonság és a kényelem Ura. Jézus követéséhez szükség van egy adag bátorságra, el kell dönteni, hogy a díványt lecseréljük egy pár cipőre, amelyekben képes leszel soha nem álmodott, de nem is gondolt utakon járni, olyan utakon, amelyek képesek új távlatokat nyitni, képesek örömmel fertőzni, azzal az örömmel, amely Isten szeretetéből fakad, azzal az örömmel, amelyet szívedben hagy az irgalmasság minden gesztusa és cselekedete. Utakra indulsz, követve Istenünk „őrültségét”, aki megtanítja nekünk, hogy megtaláljuk őt az éhezőben, a szomjazóban, a mezítelenben, a betegben, a bajba került barátban, a bebörtönzöttben, a menekültben, a bevándorlóban, a magányos szomszédban. Elindulsz Istenünk útjain, aki arra hív minket, hogy közszereplők legyünk, gondolkodó emberek, társadalmi vezetők; aki arra ösztönöz minket, hogy szolidárisabb gazdaságban gondolkodjunk. Bárhol is vagytok, Isten szeretete arra hív, hogy vigyétek el oda az örömhírt, és életeteket adjátok neki és a többieknek ajándékul. És ez azt jelenti, hogy bátrak vagytok, azt jelenti, hogy szabadok vagytok!

Azt mondhatnátok nekem: „De Atyám, ez nem mindenkinek szól, hanem csak néhány választottnak!” Igen, ez igaz, és ezek a választottak mindazok, akik készek arra, hogy megosszák életüket másokkal. Ahogyan a Szentlélek megváltoztatta a tanítványok szívét pünkösd napján – bénultak voltak –, ugyanezt tette a mi barátainkkal is, akik megosztották tanúságtételüket. A te szavaidat használom, Miguel: te azt mondtad nekünk, hogy azon a napon, amikor a „farmon” rád bízták a feladatot, hogy a ház működésén javíts, akkor elkezdted megérteni, hogy Isten kér valamit tőled. Így kezdődött az átalakulásod.

Ez az a titok, kedves barátaim, amelyet mindannyiunknak meg kell tapasztalnunk! Isten vár tőled valamit. Értitek? Isten vár tőled valamit, Isten akar tőled valamit, Isten vár téged. Isten jön, hogy áttörje bezártságunkat, hogy megnyissa életünk, látásunk és nézésünk ajtaját. Isten jön, hogy megnyissa mindazt, ami bezár téged. Álmodni hív, meg akarja láttatni veled, hogy veled a világ másmilyen lehet! Így van: ha te nem adod bele a legjobbat magadból, a világ nem lesz másmilyen! Kihívás ez.

A kornak, melyben élünk, nem díványfiatalokra („młodzi kanapowi”) van szüksége, hanem cipőt, sőt még inkább, bakancsot húzott fiatalokra. A mai kor csak kezdőcsapatba került játékosokat fogad el, nincs hely cseréknek. A mai világ azt kéri tőletek, hogy legyetek a történelem főszereplői, mert az élet mindig szép, ha meg akarjuk élni, ha nyomot akarunk hagyni magunk után. Ma a történelem azt kéri tőlünk, hogy védjük meg méltóságunkat, és ne engedjük, hogy mások döntsenek a mi jövőnkről. Nem! Nekünk kell döntenünk a jövőnkről, nektek a ti jövőtökről! Az Úr, mint pünkösdkor, az egyik legnagyobb megtapasztalható csodát akarja végbevinni: el akarja érni, hogy a kezed, az én kezem, a mi kezünk a kiengesztelődés, a közösség, az alkotás jelévé változzon. Ő a te kezeidet akarja felhasználnia a mai világ építésére. Veled akarja azt építeni! És te, mit válaszolsz? Mit válaszolsz? Igen, vagy nem? [Igen!]

Azt mondod nekem: „De Atyám, én nagyon korlátozott vagyok, bűnös vagyok, mit tehetnék?” Amikor az Úr hív minket, nem arra gondol, mik vagyunk, nem arra, mik voltunk, nem arra, mit tettünk vagy mit mulasztottunk el. Ellenkezőleg: abban a pillanatban, amikor hív minket, ő mindazt nézi, amit tenni tudnánk, mindazt a szeretetet, amelyet adni tudunk. Ő mindig a jövőre, a holnapra fogad. Jézus mindig a jövő horizontjában, és sosem a múzeumban lát téged!

Barátaim, ezért ma Jézus arra hív téged, hogy hagyj nyomot az életen, hagyj nyomot a történelmen, saját életed és sok más ember életének történelmén.

A mai élet azt tanítja nekünk, hogy nagyon könnyű arra figyelnünk, ami megoszt minket, arra, ami elválaszt minket egymástól. El akarják hitetni velünk, hogy a bezárkózás a legjobb módja annak, hogy megvédjük magunkat attól, ami árthat nekünk. Ma nekünk, felnőtteknek – nekünk, felnőtteknek! – szükségünk van rátok, hogy megtanítsátok nekünk – ahogyan ma ti teszitek – az együttélést a különbözőségben, a párbeszédben, a multikulturalitás megosztásában, nem mint fenyegetést, hanem mint kedvező lehetőséget. És ti kedvező lehetőséget jelentetek a jövőre. Legyen bátorságotok tanítani minket, legyen bátorságotok megtanítani nekünk, hogy könnyebb hidakat építeni, mint falakat húzni! Szükségünk van arra, hogy ezt megtanuljuk. És mindnyájan együtt kérjük tőletek: követeljétek meg tőlünk, hogy a testvériség útjain járjunk! Legyetek ti a mi vádlóink, ha mi a falak, az ellenségesség, a háború útját választjuk! Hidakat építeni: tudjátok, melyik az első építendő híd? Az, amelyet itt és most meg tudunk valósítani: megfogni, megszorítani egymás kezét. Gyerünk, most! Készítsétek el ezt az emberi hidat, fogjátok meg egymás kezét, mindnyájan: ez az elsődleges híd, az emberi híd, az első híd, a minta. Mindig fennáll a veszély – mondtam tegnap –, hogy ott maradunk kinyújtott kézzel, de az életben kockáztatni kell, aki nem kockáztat, az nem győz! Ezzel a híddal haladjuk előre! Itt, alkossuk meg ezt az első hidat: szorítsátok meg egymás kezét! Köszönöm! Ez a nagy testvéri híd, bárcsak megtanulnák ezt tenni e világ nagyjai is…, de nemcsak a fénykép kedvéért – amikor kezet fognak, de mást gondolnak –, hanem azért, hogy egyre nagyobb hidakat építsenek. Bárcsak ez az emberi híd sok más híd kezdete lenne; ezzel nyomot hagytok!

Ma Jézus, aki az út, arra hív téged, téged és téged [rájuk mutat], hogy hagyj nyomot a történelemben. Ő, aki az élet, arra hív, hogy hagyj nyomot, amely élettel tölti meg történelmedet és mások történelmét. Ő, aki az igazság, arra hív téged, hogy hagyd el az elkülönülés, a megosztottság, az értelmetlenség útjait. Benne vagy? [Igen!] Benne vagy? [Igen!] Miként válaszolnak – szeretném látni – a te kezeid és lábaid az Úrnak, aki út, igazság és élet? Benne vagy? [Igen!] Az Úr áldja meg álmaitokat! Köszönöm!

Forrás: Magyar Kurír

 6) Ferenc pápa a július 31-ei zárómisén

Kedves fiatalok, azért jöttetek Krakkóba, hogy találkozzatok Jézussal. És ma az evangélium épp Jézus és egy ember találkozásáról szól: Zakeussal találkozik, Jerikóban (vö. Lk 19,1–10). Jézus ott nem szorítkozik arra, hogy prédikáljon, vagy hogy egyvalakit üdvözöljön, hanem – miként az evangélista mondja – végig akarta járni a várost (vö. Lk 19,1). Más szóval, Jézus meg akarja közelíteni mindenkinek az életét, egészen végig akarja járni utunkat, hogy az ő élete és a mi életünk valóban találkozzon.

Így jön létre a legmeglepőbb, a Zakeussal, a vámosok, vagyis az adóbehajtók fejével való találkozás. Zakeus ugyanis az elnyomó rómaiak gazdag és gyűlölt kiszolgálója volt; kizsákmányolta népét, és rossz híre miatt nem is mehetett a Mester közelébe. De a Jézussal való találkozás megváltoztatja az életét, ahogyan ez valamennyiünkkel megtörtént és mindennap megtörténhet. Zakeusnak azonban ahhoz, hogy találkozhasson Jézussal, le kellett győznie néhány akadályt. Nem volt könnyű számára, szembe kellett néznie néhány akadállyal, legalább hárommal, amelyek nekünk is mondhatnak valamit.

13680638_1033129830069776_2149667611071652550_nAz első az alacsony termete: Zakeus nem láthatta a Mestert, mert kicsi volt. Ma is fenyegethet minket az a veszély, hogy távol maradunk Jézustól, mivel nem érezzük magunkat nagynak, mivel alacsony az önértékelésünk. Ez nagy kísértés, mert nemcsak az önbecsülésünkről szól, hanem a hitünket is érinti. Hiszen a hit azt mondja nekünk, hogy „Isten gyermekei” vagyunk, mégpedig „valóságosan” (1Jn 3,1): az ő képére teremtettünk; Isten Fia felvette a mi emberségünket, és az ő szíve sosem szakad el tőlünk; a Szentlélek bennünk akar lakozni; meghívást kaptunk az örök örömre Istennel! Ez a mi „termetünk”, ez a mi spirituális identitásunk: Isten szeretett gyermekei vagyunk, örökre. Így megértitek, hogy önmagunk el nem fogadása, az elégedetlenség és a negatív gondolkodás azt jelenti, hogy nem ismerjük legigazibb valónkat: olyan ez, mintha elfordítanám a fejem, amikor Isten rám akar tekinteni, mintha kitörölném az álmot, amelyet rólam szőtt.

Isten úgy szeret minket, ahogy vagyunk, és semmilyen bűn, gyarlóság vagy hiba miatt nem gondolja meg magát. Jézus számára – erről tanúskodik az evangélium – senki sem alacsonyrendű vagy távoli, senki sem jelentéktelen, hanem mindannyian kedvencek és fontosak vagyunk: te fontos vagy! Isten számít rád, azért, ami vagy, és nem azért, amid van: az ő szemében semmit sem számít a ruha, amelyet hordasz, vagy a mobiltelefon, amelyet használsz; nem érdekli, hogy divatosan öltözködsz-e; te érdekled őt, úgy, ahogy vagy! Az ő szemében értékes vagy, és értéked felbecsülhetetlen!

Amikor az életben megesik velünk, hogy lehorgasztjuk fejünket, ahelyett, hogy felemelnénk, segíthet nekünk ez az igazság: Isten hűséges az irántunk való szeretetében, sőt makacsul az! Segíthet nekünk, ha arra gondolunk, hogy ő jobban szeret minket, mint ahogy mi szeretjük magunkat, hogy jobban hisz bennünk, mint ahogy mi hiszünk magunkban, hogy „mindig szurkol” nekünk, mint a legelszántabb szurkoló. Mindig reménykedve vár minket, akkor is, amikor szomorúságunkba zárkózunk s elszenvedett sérelmeiken és a múlton töprengünk. De megszeretni a szomorúságot, az nem méltó a mi spirituális termetünkhöz! Sőt az egy vírus, amely megfertőz és lebénít, amely minden ajtót bezár, meggátolja az élet újraindítását, az újrakezdést. Isten viszont makacsul reménykedő: mindig hiszi, hogy fel tudunk kelni, és nem nyugszik bele abba, hogy élettelennek és örömtelennek lásson minket. Szomorú egy fiatalt örömtelennek látni. Mert mindig az ő szeretett gyermekei vagyunk. Emlékezzünk erre mindennap kezdetén. Jót tesz nekünk, ha minden reggel azt mondjuk neki: „Uram, köszönöm, hogy szeretsz; biztosan tudom, hogy szeretsz; add, hogy beleszeressek az életembe!” Nem a gyarlóságaimba, melyeket el kell hagynom, hanem az életbe, amely nagy ajándék: arra szolgáló idő, hogy szeressünk és szeretve legyünk.

Zakeusnak volt egy második akadálya is a Jézussal való találkozás útján: a bénító szégyen. Erről mondtunk tegnap este néhány szót. El tudjuk képzelni, mi történt Zakeus szívében, mielőtt felmászott arra a vadfügefára, kemény küzdelem folyhatott benne: egyik oldalon a jó kíváncsiság, meg akarta ismerni Jézust; másik oldalon annak veszélye, hogy csúnyán leszerepel. Zakeus közszereplő volt; tudta, hogy ha megpróbálna felmászni arra a fára, nevetségessé tenné magát mindenki szemében, ő, a főnök, akinek hatalma van, de akit annyira gyűlölnek. De legyőzte a szégyent, mert Jézus vonzereje erősebb volt. Van tapasztalatotok arról, mi történik, amikor annyira vonzónak találunk valakit, hogy belészeretünk: akkor olyan dolgokat is szívesen megtennénk, amilyeneket egyébként soha. Valami hasonló dolog ment végbe Zakeus szívében, amikor megérezte, hogy Jézus annyira fontos számára, hogy bármit megtett volna érte, mert ő volt az egyetlen, aki kihúzhatta a bűn és a kedvetlenség homokjából. Így a bénító szégyen nem járt sikerrel: Zakeus – írja az evangélium – „előrefutott”, „felmászott”, aztán, amikor Jézus szólította, „gyorsan lemászott” (Lk 19,4.6). Kockáztatott, a bőrét vitte vásárra. Ez számunkra is az öröm titka: ne oltsuk ki a jó kíváncsiságot, hanem bátran kockáztassunk, mert az életet nem szabad fiókba zárni. Jézussal szemközt nem maradhatunk ülve, keresztbefont karral; őneki, aki az életet adja nekünk, nem válaszolhatunk csak egy gondolattal vagy egy egyszerű sms-sel!

Kedves fiatalok, ne szégyenkezzetek eléje vinni mindent, különösen a gyengeségeket, a nehézségeket és a bűnöket a gyónásban: ő képes meglepni titeket, megbocsátásával és békéjével. Ne féljetek igent mondani neki szívetek egész lendületével, nagylelkűen válaszolni neki, követni őt! Ne engedjétek elaltatni lelketeket, hanem a szép szeretet céljára állítsátok be az irányt, ami lemondást is megkíván, és egy erős nemet a mindenáron való siker doppingjára, a csak önmagunkra gondolás drogjára és a saját kényelmünkre.

Az alacsony termet és a bénító szégyen után van egy harmadik akadály is, amelyet Zakeusnak le kellett küzdenie, de ez már nem önmagában van, hanem maga körül: a zúgolódó tömeg, mely korábban akadályozta őt, aztán pedig kritizál: Jézusnak nem lett volna szabad belépnie a házába, egy bűnös házába! Milyen nehéz valóban befogadni Jézust, mennyire nehéz elfogadni egy „irgalomban gazdag Istent” (Ef 2,4)! Akadályozhatnak titeket, megpróbálhatják elhitetni veletek, hogy Isten távol van, merev és érzéketlen, jó a jókkal és rossz a rosszakkal. A mi Atyánk azonban „felkelti napját rosszakra és jókra egyaránt” (Mt 5,45), és az igazi bátorságra hív minket: erősebbnek lenni a rossznál, szeretve mindenkit, még az ellenségeket is. Kinevethetnek titeket, amiért hisztek az irgalmasság szelíd és alázatos erejében. Ne féljetek, hanem gondoljatok ezeknek a napoknak a szavaira: „Boldogok az irgalmasok, mert irgalmat találnak” (Mt 5,7)! Álmodozóknak bélyegezhetnek titeket, amiért hisztek egy új emberiségben, olyanban, amely nem fogadja el a népek közötti gyűlölködést, az országhatárokban nem korlátokat lát, és őrzi hagyományait önzés és neheztelés nélkül. Ne csüggedjetek: mosolyotokkal és nyitott karotokkal reményt hirdettek, és áldás vagytok az emberiség egyetlen családja számára, melyet itt oly szépen képviseltek!

Azon a napon a tömeg megítélte Zakeust, felülről lefelé nézett rá; Jézus épp az ellenkezőjét tette: feltekintett rá (Lk 19,5). Jézus tekintete túllép a gyarlóságokon és a személyt látja; nem áll meg a múlt rosszaságánál, hanem meglátja a jövőbeli jót; nem nyugszik bele a bezárkózásokba, hanem keresi az egység és a közösség útját; nem áll meg a felszínnél, hanem a szívet nézi. Jézus nézi a szívünket, a te szívedet, az én szívemet. Jézusnak ezzel a tekintetével egy új emberiséget építhettek, de ne azt várjátok, hogy jónak mondjanak titeket, hanem a jót önmagáért keressétek, örüljetek a tiszta szív megőrzésének, és békésen harcoljatok a becsületességért és az igazságosságért. Ne álljatok meg a dolgok felszínénél, és ne bízzatok meg a látszat világias liturgiáiban, kerüljétek a lélek kozmetikázását, mely azt szeretné, hogy jobbnak tűnjetek. Ehelyett a legstabilabb kapcsolatot hozzátok létre, azét a szívét, amely látja és továbbadja a jót, fáradtság nélkül. És azt az örömet, melyet ingyen kaptatok Istentől, és kérlek titeket, ingyen is adjátok (vö. Mt 10,8), mert nagyon sokan várják! És tőletek várják!

Végül hallgassuk meg Jézus Zakeushoz intézett szavait, amelyek, úgy tűnhet, éppen nekünk szólnak, valamennyiünknek: „Gyere le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom” (Lk 19,5). Gyere le hamar, mert ma nálad kell megszállnom! Nyisd ki előttem szíved ajtaját! Jézus ugyanezzel a felhívással fordul hozzád is: „Ma a te házadban kell megszállnom!” Az ifjúsági világnap, mondhatnánk, ma kezdődik és holnap, otthon folytatódik, mert Jézus mostantól ott akar találkozni velünk. Az Úr nem akar csak ebben a gyönyörű városban vagy a szép emlékekben maradni, hanem a házadba szeretne menni, belakni mindennapos életedet: a tanulást és az első munkaéveket, a barátságokat és a szerelmeket, a terveket és az álmokat. Mennyire tetszik neki, ha az imában mindezt eléje viszed! Mennyire reméli, hogy az összes érintkezés és a mindennapi chatek között az imádság aranyvezetékéé lesz az első hely! Mennyire szeretné, ha igéje mindennap szólhatna hozzá, ha evangéliuma a tied lenne és gps-ed lenne életed útjain!

Amikor azt kéri, hogy otthonodba mehessen, Jézus a neveden szólít, ahogyan Zakeussal tette. Jézus nevünkön szólít valamennyiünket! A neved értékes számára. Zakeus neve, annak a kornak nyelvén, Isten emlékezetét jelentette. Bízzatok Isten emlékezetében: az ő memóriája nem „merevlemez”, amely felveszi és megőrzi az összes adatunkat, az ő memóriája az ő együttérző, gyengéd szíve, amely örül annak, hogy véglegesen kitörölheti a rossz minden nyomát. Most mi is próbáljuk meg utánozni Istennek a hűséges memóriáját és megőrizni a jót, amit ezekben a napokban kaptunk! Csendben idézzük fel ezt a találkozót, őrizzük meg Isten jelenlétének és az ő igéjének emlékét, élesszük fel magunkban Jézus hangját, aki néven szólít minket! Így imádkozzunk, csendben, emlékezve, köszönetet mondva az Úrnak, aki azt akarta, hogy itt legyünk és itt találkozzon velünk!

Forrás: Magyar Kurír

Fotók: Bozó Rebeka képei

 

A krakkói zarándoklat Kis Dalma tollából

A krakkói zarándoklat az én szemszögömből? Hol is kezdjem…Talán a legjobb élményemmel kezdem a mesémet.

Łodzban voltunk, és épp a programfüzetet lapozgattam a barátnőimmel, hogy vajon melyik workshop lenne nekünk való. Akkor tűnt fel egy opció: Térésé Hargot , francia szexológus nő előadása. Bevallom, engem mindig érdekelnek az ilyen témák. Kíváncsi voltam, hogy a mai, liberalizmustól átitatott világban mi újat tud mondani egy francia nő, ráadásul egy keresztény találkozón. Kíváncsian ültünk be a stadionba, bedugtuk a fülhallgatónkat, hogy halljuk a fordítást és repesve vártuk mi sül ki ebből.  Egyszer csak kitipegett miniszoknyában egy szemüveges, titkárnőnek kinéző szőkeség a színpadra és mikrofont ragadva kezdett bele a mondandójába. A legjobban az fogott meg az egészben engem, hogy őszinte volt. Nem akart kertelni, vagy elhallgatni tabutémákat. A nézőtér tele volt fiatalokkal. Fiúkkal, lányokkal és szerelmespárokkal. Mindenki szomjazta az igazságot, és azt, hogy végre valaki olyan meséljen nekünk erről, aki átélte a tiszta szerelmet. Térésé a maga dinamikájával, humorával és szaktudásával ellopta mindnyájunk szívét azon az előadáson. Elmesélte, hogy ő hogyan csinálta, és rengeteg tippet kaptunk a jó párkereséshez illetve saját magunk megtalálásához. Mondanom sem kell milyen ominózus tapsot kapott a végén. Megerősödve, felvértezve és önbizalommal telve léptünk ki a stadionból. Ez az előadás életem legjobb előadása volt, amit valaha hallottam, és nehéz lesz überelni.

Kis Dalma

A Łodzban töltött egy hetünkről további beszámolókat találhatsz itt

A fényképeket pedig a mente.hu Facebook oldalán találod

A “véletlenek” sorozata

 A szerda délelőtti, püspök atyánk által tartott katekézis és aranymisét követően néhány fiatallal igazán emlékezetes délutánt töltöttünk együtt. A minket ért „véletlenek” sorozatát szeretném veletek is megosztani:

Véletlen 1: Nagy nyüzsgés volt a váci egyházmegyések körében. Még ebéd előtt szerettük volna felköszönteni Püspök atyát az IVT-re készített flashmobunkkal is (mivel a csotkit már a szentmise keretében átadtuk).  A táncot követően hét fős társaságunk nagy sietségbe kezdett: gyorsan elvettük az ebédünket, majd futásnak iramodtunk: 20 percünk volt, hogy megtegyük a 40 perces utat, ami a vasúthoz vezetett.  Mint ahogy a héten többször is kiderült a váciak nem ismernek lehetetlent, így ennek is nekifutottunk- szószerint. Sajnos a közel negyven fokos hőségben nem haladtunk olyan jól, mint gondoltuk, ezért új ötletünk támadt: megpróbáltunk stoppal lejutni az állomásra. Bár elég valószínűtlennek tűnt, hogy két-három autó is megáll nekünk néhány percen belül, de „véletlenül” így történt: három autó egymás után felajánlotta, hogy levisz minket, így időben kiértünk az állomásra.

Véletlen 2: Ahogy a mesékben a királyfiknak, nekünk sem ért véget a megpróbáltatásaink sorozata. Az állomásnál, mint mindig, ismét nagy tömeg várta, hogy felférjen a krakkói különvonatra. A csapatunk felét felengedték a vonatra, hármunk pedig az állomáson várakozott a tömegben. A kerítések bezárását látva már kezdtünk lemondani a krakkói utunkról, amikor az önkéntesek intettek, hogy hárman még elmehetünk a vonattal. Itt már kezdett gyanús lenni, hogy nem csupán a szerencse játszik közre a napunk alakulásában.

Véletlen 3: Tipikus turistaként bevettük a várost: megnéztük a templomokat, a főteret, vásároltunk tipikus ajándékokat (krakkós póló, krakkós sárkány, krakkós hűtőmágnes, krakkós toll…), majd elszántan elindultunk a Wawel irányába, amit azonban nem tudtuk megközelíteni a kordonoktól. Kíváncsian kérdeztük miért vannak itt kordonok, mondták a pápa érkezését várják. A Visztula partján álló sátorban egy mini-csodák palotájába mentünk be, ahol kísérleteztünk, virtuális szemüvegben mászkáltunk, fotózkodtunk. Ebben a fárasztó délutánban megéheztünk. Szomorúan konstatáltuk, hogy a nagy sietségben elfelejtettük felvenni a vacsoránkat. Mikor jött volna a következő „véletlen”? A kísérletező sátor utolsó állomása ingyen kolbászokat, répát, joghurtot, almalevet, almát tartogatott számunkra. Jó magyar szokás szerint felpakoltunk az ingyen cuccokból.

13641092_1033129830069776_2149667611071652550_oVéletlen 4: Immár jóllakottan, de fáradtan kerestünk egy helyet, ahol megpihenhetünk. Mivel valóban fáradtak voltunk, nem sokáig császkáltunk, beültünk az első kocsmába vendéglátó helyiségbe. A kordonok mögött a tömeg egyre gyűlt és gyűlt, ismét kérdezősködni kezdtünk. Mikor várható a pápa? Mondták, hogy körülbelül 40 perc múlva érkezik és megy tovább a főúton. Merészet gondolva, megkérdeztük a vendéglátós nénit, hogy nem várhatjuk-e meg bent, mivel az ablak épp a főútra nézett, és a szintkülönbség miatt az emberek feje fölött kiváló rálátását nyújtott a főútra. A biztonsági szabályok ellenére a néni megengedte, hogy ottmaradjunk a nagy eseményre. Így történt, hogy körülbelül hét méterről láthattuk a Szentatyát, aki a pápamobilból integetve és áldást osztva üdvözölte a zarándokokat. Talán ez és az ide vezető véletlenek sorozata lesz a kéthetes zarándoklatom legemlékezetesebb története.

Ezt követően már nem is lepődtünk meg, hogy „véletlenül” sikerült egy órával korábbi vonatot elérnünk.

Ahogy a csapat egyik tagja mondta, ezt a délutánt, úgy komponálták meg, hogy nekünk látni kellett a Szentatyát.

Valcsák Réka

Köszönjük! Dziękuję!

Csak egy hétig voltunk náluk, de ők úgy fogadtak, mintha mindig is ismertek volna. A vendégszeretetük határtalan volt. Bármilyen kívánságunkat teljesítették, ugrottak, amikor kértük őket… Ilyenek voltak a lengyelek.

Sokszor éreztük azt, hogy már nem bírjuk el a kedvességüket, képtelennek éreztük eléggé megköszönni azt, amit értünk tettek. Nem volt közös nyelv, amivel kommunikálni tudtunk volna, mégis mindig megértettük egymást.

Ha kellett hajnalig vártak ránk, és már korán reggel hozták a reggelit. Mindig mosolyogtak, és csak akkor láttuk rajtuk a fáradtságot, amikor azt hitték, elbújhattak előlünk. Kihívás volt ez az egy hét, mind számunkra, mind az ő számukra. Mégis, hősiesen állták a sarat, amitől mi csak még hálásabbak lehettünk.

Kevésnek éreztük, mikor az utolsó nap, elég hamisan, ráadásul teljesen összevissza elénekeltük nekik az ároni áldást. Nem értettek belőle egy kukkot sem, még csak szép sem volt. Mégis, a házigazdánk könnyekben tört ki.

Sírt valamin, amit nem értett, mert valahol mégis megértette.

Nem éreztük elégnek, az Úr azonban azzá tette.

Nem kellett hatalmas dolgot tennünk, Isten mégis hatalmassá tette.

Innen köszönöm meg újra, és újra, azt, amit értünk tettek.

Áldja meg őket az Isten, és őrizze meg őket!

Nagy Zuzu

Helló, ez itt Krakkó!

írott sajtós anyag

Łodzhoz hasonlóan, igyekszünk az Ifjúsági Világtalálkozó eseményeit is megörökíteni néhány mondatban. Köszönjük az írott sajtósoknak, hogy a tartalmas napok fáradalmait félretéve papírra (billentyűzetre) vetették a napok történéseit!

Július 26- kedd

Reggel 7:45. Mindenki él. A tegnap esti parkban alvás után mindenki örült, hogy látja a másikat. Visszaemlékezni is vicces volt, ahogy hálózsákba burkolózva fekszünk a füvön, vagy épp egymáson. A neveket olvassák és te csak akkor fekszel pihe puha ágyba, ha meghallod a saját neved. Valamiért a Titanic katasztrófatörténetére emlékeztetett minket a helyzet. Mint 200 hajótörött, akik várják a mentőcsónakokat. Csak a híres mondat hiányzott: „Van még valaki a vízben?” A reggeli sztorik mindenkit élettel töltöttek fel. Nem győztünk mesélni egymásnak a lengyel családjaink villás reggelijéről, vagy a hatalmas házukról, vagy épp az udvaron álló II. János Pál mellszoborról. 3-4 óra alvás után, de törve nem mentünk fel Dr. Beer Miklós püspök atya katekézisére, ahol mint jó Váci Egyházmegyésekhez illik a püspök atya minden mondatát vastapssal koronáztuk meg. A nap legnagyobb igazsága is ott hangzott el az atya szájából: „ A jó házasság három alappillére : Hit,Hűség, Humor”.

Kis Dalma

A nap képeit itt találod

Július 27-  szerda

Brzeskoban ez a nap a feltöltődésről szólt, lelkileg és testileg is, ugyanis a reggeli megbeszélés után kezdetét vette a katekézis. Elgondolkozhattunk azon, hogy milyen jövő vár ránk, milyen jövőt szeretnénk saját magunknak. Az elmúlt másfél hétben szerzett új tapasztalatainkkal és nagyobb tudással térünk majd haza, amit be fogunk illeszteni az életünkbe, talán ezek megváltoztatják a jövőképünket is.

13662131_1033144833401609_4996392442693387856_oA katekézis utána Beer Miklós püspökatyánk arany szentmiséje következett. A püspökatya szinte minden fiatalt ismer a váci egyházközösségből és az életünket is sorra követi. A mise közben kihívta azokat a fiatalokat akik a szerzetesség vagy a papi hivatásban köteleznék el magukat. Imádkoztunk értük és kértük a jó Istent, hogy vezesse őket tovább ezen az úton. Továbbá azokat a fiatalokat szólította meg akik a közeljövőben családot szeretnének alapítani. A mise végén felköszöntettük Beer Miklós püspökatyát a pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából. Elénekeltük neki a kedvenc dalát, a Bárka dalt és átadtuk neki a sok chotki-ból összefont láncot is, amit mi magunk készítettünk és minden egyes kis csomó megkötése után érte imádkozunk, végül ebéd előtt eltáncoltuk neki a saját flashmobunkat.

Ebéd után szabad program következett. Sokan bementek Krakkóba várost nézni és a különböző programokon részt venni. De voltak, akik benn maradtak Brzeskoban pihenni, feltérképezni város rejtett kis zugait.

Román Zsófia

A nap képeit itt találod!

Erről a napról készült másik beszámolót itt olvashatod el!

Július 28 – csütörtök

Az előző napokból kiindulva, kicsit félve kezdtük a mai napot. A közlekedés ugyanis nem volt túlszervezve, és többen vonultunk vissza, mikor egy vonat nem indult el Krakkóba. Emiatt sajnos több programot is le kellett mondanunk, azonban legalább volt időnk pihenni egy kicsit.

A mai napra az irgalmasság útja volt tervbe véve, ami azt jelentette, hogy meglátogattuk Krakkó külvárosában az Irgalmasság templomát, és az előtte álló irgalmasság kapuját. Előtte azonban hosszú várakozást követően betértünk  II. János Pál pápa tiszteletére állított templomba. Míg várakoztunk énekeltünk, igyekezve olyan dalokat választani, amit mindenki ismer. A siker lassan indult be, de a végére többen is megdicsértek minket.

irgal

Az Irgalmasság templomába éppen az átváltoztatásra értünk, így még papi engedéllyel, áldozhattunk is.

Néha úgy érzem, hogy az Úr nagyon dolgozik. Ugyanis a csapat egy része lesérült vagy beteg volt, és nem kellett sokat várnunk arra, hogy felférjünk a villamosra, ami bevitt minket a belvárosba. Akinek szüksége volt rá, annak hely is jutott az üléseken, amiatt pedig külön hálásak voltunk, hogy az eső megvárta, míg felszálltunk.

A pápai fogadásra sajnos többen nem jutottunk be, így csak a városban elhelyezett kivetítőkön követhettük végig az eseményeket.

Kis csapatunkkal elhatároztuk, hogy korán hazamegyünk, hogy kipihenjük magunkat, azonban rossz vonatra szálltunk. Szerencsére időben észrevettük, és még Krakkóban leszálltunk. Ez jó alkalom volt arra, hogy a türelmünket tréningezzük. Ám így a tervezettnél jóval később értünk haza. A szállásadónk pedig tűzön-vízen át jött, hogy még éjfél előtt haza érjünk.

Istennek legyen hála!

Nagy Zuzu

A csütörtöki nap fényképeit a linkre kattintva elérheted!

Július 29- Péntek

13653296_1035191176530308_3607063750858962147_oA reggeli a befogadó családoknál volt. Szerencsésnek mondhatom magam, mert egy fantasztikus házaspárhoz kerültem, akik minden reggel svédasztalos reggelivel vártak. A reggeli után a megszokott helyen találkoztunk a többiekkel. Két csoportra oszlott a csapat. Mi katekézissel kezdtük a napot, majd később városnézésre indultunk Krakkóba a vonattal. A Wawel felé vettük az utat, de látva az óriási sort, úgy döntöttünk, hogy nem várjuk ki. Kis csoportokban indultunk tovább Krakkó felfedezésének. Mivel elég fáradtak voltunk a Főtér közelében kerestünk egy kávézót, hogy erőre kapjunk. Ezután indulhatott a kalandos út. Elég sok helyet bejártunk: először az óvárosba vezetett utunk, ahol találtunk egy gyönyörű parkot is. Krakkóban rengeteg templom van. Mi a krakkói domonkos Szentháromság templomot szemeltük ki. Tökéletes volt arra, hogy egy kicsit megpihenjünk a sok sétálás után és elmélyüljünk Istenben. A templom belülről gyönyörű volt, minden egyes kis részlete szépen ki volt dolgozva. Miközben imádkoztunk egyre többen lettünk a templomban. Jöttek franciák, kanadaiak, akikkel összemosolyodtunk.

Összegyűltünk ismét és elindultunk a keresztútra. De mielőtt odaértünk volna, megálltunk a korlátoknál, hogy láthassuk Ferenc pápát. Nem kellett sokat várni 5 percen belül meg is érkezett. Mindenkinek boldogság ült az arcára és indultunk tovább. A nagy tömeg miatt vonatba kapcsolódtunk és kanyarogtunk az emberek között. Valaki a táskába kapaszkodott, más pedig a társa kezét fogta. A keresztút az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiről szólt. Személy szerint a 3. állomás érintett meg, amely az éhezésről szólt. Sokan éheznek és nem tudják lesz-e holnap valami az asztalukon. A mai világban az emberek kidobják az élelmet, rengetegen pedig éhen halnak. Nem a kenyér a hiánytermék, hanem a szolidaritás. Jézus arra kér mindet, hogy osszuk meg másokkal amink van.

A keresztút után a vonathoz indultunk. Mikor megérkezett a vonat, felszaladtunk gyorsan befoglalni a helyeket. Sajnos már csak a kalauz kabinjában jutott hely. Betömörültünk a szauna melegségű helyiségbe és megbontottuk az ott található vizes flakonokat. A vonattal 1 órával később érkeztünk meg Brzeskoba a várt időpontnál. Fáradtan, de vidám hangulatban indultunk vissza a szállásokra, ahol már nagyon vártak minket.

Bacsa Bernadett

A nap képeit itt találod!

Július 31- Vasárnap – Szentelt víz és kisseprű

Közel két hét után, július utolsó vasárnapján elérkezett az idő, hogy búcsút vegyünk a minket egész hét során kedves fogadtatásban és igen bőséges ellátásban részesítő szállásadóinktól, egyben elbúcsúzzunk Krakkótól, Brzeskótól, és Lengyelországtól is. Az utolsó napon mind az elszállásoltak, mind a vendégfogadók ajándékokat kaptak egymástól, ami egy újabb emléket jelent a találkozásokról. A két hét során kapott rengeteg élelem és innivaló maradékával, valamint a lengyelországi utunk során kapott vagy megvásárolt dolgokkal felszerelkezve felszálltunk a buszokra és nekivágtunk a hazaútnak. Mivel vasárnap délelőtt a meglehetősen kaotikus közlekedési viszonyok miatt nem kockáztattuk meg azt, hogy a Campus Misericordiae-n bemutatott pápai szentmisén is részt vegyünk,  a mi este hatkor kezdődő zárómisénk helyszíne Ószandec volt (Stary Sącz). Itt a Szent Kinga által alapított kolostor templomában adtunk hálát az elmúlt két hétért. A szentmise után ajándékot is kaptak azok a személyek, akik segítettek nekünk elintézni a zárómise helyszínét.  A mise végén Laci atya egy kisseprű használatával hintett meg minket szentelt vízzel. A liturgiában meglehetősen szokatlan eszköz nagy derültséget váltott ki bennünk. Mielőtt mindenki felszállt volna a buszokra, még egy pár utolsó csoportkép is készült, hogy aztán Szlovákiát átszelve végre megérkezzünk Magyarországra. A legutolsó megálló a magyar-szlovák határnál lévő Ipolyság (Šahy) benzinkútja volt. Vácra már hétfőre virradó éjjel érkeztünk meg. Innen sokan busszal utaztak tovább Budapestre, míg másokat autóval vittek haza. Voltak olyanok is, akik a Piarista Gimnázium tornatermében aludtak reggelig. Én vonattal mentem haza.

Petneházy András

A vasárnapi fotókat itt találod!

mind

Napról-napra Łodzban

írott sajtós anyag

Július 18: indulás Łodzba

1A nagy pakolást követően délután kezdődött az utazás. A Váci Egyházmegye hivatalosan Vácról indul, de a Hősök tere mellett gyülekezett a zarándokok egy része. Régiós barátok, ismerősök Madridból vagy más találkozóról és most még ismeretlen arcok. Vegyes a társaság: fiatalok, akik első találkozójukra készülnek, veteránok, akiknek ez a harmadik-negyedik IVT-jük lesz. Megérkezik az első busz, ami nehezen, de tele lesz, majd a második, amire mindenki felszáll Budapesten. Bő félórás út után a váci székesegyház előtt szállunk le a regisztrációhoz, ahol megkapjuk a magyar csomagunkat: egy tornazsák, benne póló, kulacs, laticel, egy magyaros színű kendő a zászló műhely jóvoltából. A szervezők elmondták a legfontosabb szabályokat röviden. Ezután a Püspök atya köszöntött minket, majd nyitómise következett. A bepakolás és az indulás előtt még az utolsó fontos infok és a mentés flashmob megismerése volt soron. Végül este 11 körül elindult a négy mentés busz. A határ után szépen lassan elcsendesedtek az emberek.

Július 19-kedd

Valahol útközben… az út ráz, néha elered az eső, sokan csak próbálnak aludni. Az idő csak lassan telik. A többi busz leválik, keresik a benzinkutakat. Pirkadatra a mi buszunk is talál egyet. A csapat lassan szállingózik az épületbe, az árak láttán kezdődik a találgatás, melyik országban lehetünk. Végül Szlovákiában egyezünk meg. Mire mindenki végez kivilágosodik, így indulunk tovább. A határ előtt hosszú percekig haladunk, elhagyunk egy nagy vasgyárat, majd a buszfelelős szól, hogy vegyük elő az iratainkat- az IVT és a NATO-konferencia miatt visszaállították a határellenőrzést. Nem itt, hanem egy kicsit távolabb ellenőriztek minket is. Feljött egy határőr, köszönt, ránézett a személyikre és engedett tovább. A többség visszaalszik és Częstochowaban ébred fel újra. Itt bemegyünk magyar nyelvű misére a Fekete Madonna képéhez, ahol a betévedő franciák és litvánok egy része csatlakozik a számukra kevésbé ismert nyelvű szentmisére. A helyiek meghívtak minket egy magyar nyelvű filmvetítésre, ami a Jasna Góra-i kolostort mutatja be. Kicsit akadozik az adás, de a többség érdeklődve figyeli. A parkolóba kiérve rengeteg helikopter fogadja a társaságot. Mikor indulnánk tovább, sorra kezdenek felszállni a gépek, valószínűleg Ferenc pápa látogatására próbáltak. Łodz felé próbálja a társaság elfoglalni magát: a hátsó része kártyázik, mások csotkit készítenek, elől az ismeretterjesztős műhely filmjét figyelik.

2Megérkezünk lassan a szállásra, egy iskolába. Megkapjuk a kajajegyünket, és egy újabb táskát, benne kitűző, programfüzet, térkép. Lassan szállingóznak az emberek a város felé, vacsora előtti városnézésként. Találkozunk más egyházmegyéből érkező magyarokkal is miközben a katedrális felé igyekszünk. Vacsorára több ezer ember gyűlik össze a Paradise Square-re, majd kezdődik lassan a nyitóest a Hala Paradise-ban. Mi a hátsó sarokban ültünk le a váci egyházmegyésekkel. A lengyelek almalével és kolbásszal köszöntenek, utána bemutatják a szervezőket. A 79 különböző nemzetből néhányan – többek között mi magyarok is- kis bemutatóra kaptunk lehetőséget. A nyitóest maradék táncos és éneklős része után aki akart, bemehetett a Kawacoba folytatni a bulizást, a fáradtabbak pedig vissza a szállásra.

Witaj Polsce- Isten hozott Lengyelországban!

Az indulásról és első napról készült fotókat itt találod.

Helméczy Karesz

Július 20- szerda

Az első teljes napunkat töltöttük Łodzban, ahol Chemin Neuf (ejtsd Sömönöf) lelkiség programjai fogadtak. A reggeli dicséret után fakultatívan választhattunk több előadás közül. Én egy olyan előadásra mentem, ahol egy olyan atya beszélt, aki utcagyerekeknek segít. Az előadás megrendítő és érzelemdús volt, hiszen nehezen hisszük el, hogy mekkora nyomorban élhetnek egyesek, hogy mi mindenért kell megküzdeniük az életben maradásért, mikor nekünk az a legnagyobb problémánk, hogy lefőtt-e már a reggeli kávénk.

Ebéd előtt szentmise volt, ahol nem csak azt tapasztalhattuk meg, hogy milyen, mikor ötezer fiatal együtt zengi a dícséreteket, hanem azt is, hogy milyen, mikor egy szóra elcsendesül minden, és a figyelem a csarnok közepére, Jézusra irányul.

Az ebéd után megint több előadás közül választhattunk, de a túl sok ülés miatt, úgy döntöttünk páran, hogy teszünk egy sétát a városban. A hosszú buszút után, megérkeztünk a lodzi gettoba, ahol egy kis múzeum mutatta be, mennyi zsidó ember esett áldozatul itt a koncentrációs táborban.

Visszatérve a programok helyszínére, meghallgattuk egy fiatalember tanúságtételét, aki egy áramütés miatt vesztette el az egyik kezét és lábát. Hallhattunk arról, hogyan sikerült feldolgoznia a vele történteket, hogyan sikerült megbarátkoznia, majd végül pedig az előnyére fordítania. Ugyanis sérülten megjárta már az Északi- és a Délis- Sarkot is, több hegyet megmászott már és a hozzá hasonló embereknek alapítványt alapított.

A tanúságtétel után ima és szentségimádás, majd pedig vacsora. Hamarosan pedig kezdődtek az esti programok. Lehetett menni táncolni, komolyzenei hangversenyre, moziba, vagy éppen futni, azokért az utcagyerekekért, akikről a reggeli előadásban hallhattunk. Én a futást választottam, annak ellenére, hogy kicsit megijesztett a távolság. Mégis, erőt adott a mellettem futó több nemzet, akik velem együtt ujjongva, lelkesen tették meg a távot.

Így zárult az első napunk. Rengeteg lelki élménnyel tértünk vissza a szállásunkra, hogy megpihenve felkészülhessünk az újabb napra.

A szerdai napról készült képeket itt nézheted meg.

Nagy Zuzu

Július 21- csütörtök- Jézusom, bízom benned!

Erre a napra készülünk két éve. A Cheim Neuf közösség egyik tagja így kezdte a mai nap programjának ismertetését. A szervezők mára olyan programokat készítettek elő nekünk, ahol megtapasztalhatjuk Isten irgalmas szeretetét. Az, hogy ez valóban így történt a 900 fős szervezői csoport igyekezete mellett a Szentlélek érezhető jelenlétének volt köszönhető.

A reggel a tegnapihoz hasonlóan indult: egy grandiózus show-val, ahol együtt táncolva és énekelve ébredtünk fel, érkeztünk meg. Aztán egyszer minden elcsendesült: a reflektorok, fordító fülkék, kivetítők, hangszerek túl soknak bizonyultak a biztosítékoknak. Az ötezer fős tömeg a beállt csendben leült és teljes némaságban kezdett imádkozni.

„Hallottál már ötezer fiatalt együtt csendben lenni?

Nem azért, mert azt mondták nekik. Ha így lenne, képtelenség lenne őket lecsendesíteni. Hanem azért, mert Ő megjelenik. Csendben, mégis figyelemfelkeltően. Méltóságteljesen magára vonja a figyelmet, és akkor teljes a csend.”

Írta Nagy Zuzu. Valóban ez történt. Jézus azt akarta, hogy a mai napon ne a csodálatos dekorációkra, a profi zenekarra, a fesztivál-hangulatra figyeljünk. Ő azt akarta, hogy csendesedjünk el és figyeljünk ma befelé, nyissuk ki a szívünket számára, az eltöltött idő ne a barátokról, hanem Róla és rólam szóljon.

A délelőtt én Justin Welby anglikán érsek előadását választottam, aki az egyházak közötti egység fontosságáról beszélt. A social media segítségével ismerhetjük egymást, de 100 karakterből nem tudjuk meg a másik történetét, ami előreviszi a köztünk lévő interakciót, együttműködést. Ugyanígy nem elég, ha az egyházak ismerik egymást, hanem kapcsolatban is kell lenniük. Éppen ezért Justin Welby, az anglikán egyház feje már négyszer találkozott Ferenc pápával. Egységben kell lennünk egymással, hogy Jézussal is egységben lehessünk („Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” Jn 17,21). Ez a mi generációnk feladata. Egy olyan generációé, ami ha megkérdezi, hogy „Miért?” nem elégszik meg azzal a válasszal, hogy azért, mert mindig is így volt.

Az ebédet is ma csendesebben, kiscsoportokban fogyasztottuk el. Délután egy rendhagyó keresztúton vettünk részt: öt állomáson hallgattunk meg tanúságtételeket Isten irgalmasságáról. Fájdalmas volt hallgatni a rossz testvérkapcsolatokról valló családot, a lányokban csalódott fiút, a szeretet kereső lányt, az Iszlám Állam elől menekülő fiú történetét. Mégis ezek az emberek megtapasztalták Isten szeretetét, irgalmának hála ma már begyúgyultak/gyógyulnak sebeik.

4A szervezők az estéhez az egész fesztivál mottóját választották programcímként: Restored by love (szeretettel újratöltve). Volt lehetőség kiengesztelődni Istennel, barátainkkal, családunkkal. Örömmel töltött el nézni, hogy a magyar nyelvű gyóntatásnál a 6-7 atyánál folyamatosan voltak emberek egészen a program zárásáig. Sokan írtak levelet, melyet a megadott címre a szervezők el is küldenek postán (kivéve a Jézusnak és a már Isten országába költözőknek szólóakat).

Aki a kiengesztelődési est valamelyik lehetőségét kihasználta egy égő teamácsest helyezett a színpad előtti asztalokra. Csodálattal néztük a több száz, egyre nagyobb fényt és melegséget adó lángot. Olyanok voltak, mint mi aznap este. Függetlenül nemzetiségünktől, korunktól egyformák, lángoló szívűek.

Valcsák Réka

A harmadik napról készült fényképek itt találhatóak!

Július 22- péntek

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Fél 8-kor együtt megreggeliztünk és elindultunk kiscsoportokban a napindító imára. De mégis különleges volt, hiszen a mai nap Mária Magdolna ünnepnapja. Ferenc pápa kérésére Mária Magdolna eddigi emléknapját ünnepnappá hirdették ki. Játékos ébresztéssel kezdtük a napot, ahol mindenki együtt táncolt. A tömeg egy egységgé formálódott. A mai nap egyik témája a Szentlélek, az “erő a magasságból”.

A kerekasztal beszélgetésben lehetőségünk volt jobban megismerni a Szentlelket az isteni Szentháromság harmadik személyét. Hallhattunk három tanúságtételt. Megosztották velünk, hogy az ő életükben hogyan jelent meg a Szentlélek, hogyan irányítja az ő útjukat. Majd hallhattuk Ben és Jason előadását, akik Kanadából jöttek. Mindketten lelkészek és családapák, akik elindítottak egy sorozatot Jézusról, a hitről és az életről. Majd szentmisével folytattuk a napot, ahol a különböző vallások hatalmas összetartó erejének és egymás iránti feltétlen szeretetének lehettünk tanúi.

5Tematikus ebéd következett, ahol a papság és a házasság hivatásáról hallhattunk elbeszéléseket. Ez egy remek alkalom volt azok számára, akik szeretnének elköteleződni, tapasztalatokat hallani. 15:30-kor ismét workshopok közül választhattunk, de a tegnapi lelki feltöltődés után egy kis sportra vágytam, így a Fit&Fun-t választottam. Rengeteg programmal várták a fiatalokat többek között lehetőség volt kötéltáncolni, röplabdázni, tollaslabdázni, focizni, zumbázni. Ezután elvonultam a szív-oázisba Istennel beszélgetni. Imádkozás közben az idő nagyon gyorsan repült és máris azon kaptam magam, hogy kezdődik a következő program. Zsolozsma/szentségimádás/személyes ima következett. A fiatalok egy lélekként gyűltek össze imádkozni. Ez egy jó arra, hogy elmélyítsük kapcsolatunkat Istennel, megtapasztaljuk Isten szeretetét. A vacsora 19 órakor kezdődött, ahol lehetőségünk volt megismerni a Chemin Neuf fiatalokat és a Szentlélek keresztségről is hallhattunk. A “spirit fall” esten lehetőség volt a szentlelket kérni. Kinyitottuk szívünket a Szentléleknek, befogadtuk Isten szeretetét. “Attise en nous la passion La passion pour ton Nom”, ami annyit jelent: éleszd fel bennünk a szenvedély tüzét a nevedért. Minden nemzet együtt énekelte. Igaz, hogy franciául, de mindenki számára ugyanazt jelentette.

A mai nap mondanivalója számomra, hogy szeressük egymást. Nagyon fontos, hogy a különböző egyházak összetartsanak, hiszen egy az Istenünk. Az összetartozás erőssége, az egymás iránti szeretet legyen az, ami vezérli életünket. Hiába vagyunk különböző vallásúak, Isten előtt mindenki egyforma. Mindenkit ugyanúgy szeret, a hibáinkkal, a bűneinkkel együtt. Isten annyira szeret minket, hogy képes megbocsátani és feltétlenül szeretni minket.

A negyedik napról készült fényképek itt találhatóak!

Bacsa Bernadett

Július 23 – Szombat- Lámpások

A Társadalom és politika témakör szombat délelőtti előadását Laurent Fabre atya, a Chemin Neuf közösség alapítója tartotta. Tanúságtételének első mondataiban kitért a Nizzában történt, több tucat emberéletet követelő terrortámadásra. „Háborúban állunk, a halál civilizációja tombol”- tette hozzá. Rámutatott arra, hogy bár a merénylő azt hitte, a Mennyországba jut, Isten valójában a szeretetet akarja, nem a halált.

Fabre atya a Chemin Neuf közösségen belül a békéért és az élet kultúrája mellé állt. Célkitűzését a Virrasztók Csoportja képviseli, amely Jézus igéit igyekszik megvalósítani a politikában. Példaképei között szerepel Mahatma Gandhi, Martin Luther King, és Nelson Mandela is. A mintegy 300 ezer halálos áldozattal járó algériai polgárháború alatt azt kérdezte magától, hogy ő vajon mivel tudna kiállni a békéért.  Laurent Fabre, mielőtt szerzetes lett, két évig tanult politológiát. Több tüntetésen is részt vett, ami az élet és a család szentsége mellett állt ki. Az egyik párizsi tüntetésen való részvétele miatt egy éjszakára bebörtönözték. Franciaországban számos megmozdulást tartottak a családokért, valamennyi demonstráció százezreket vitt ki az utcára. Jóllehet, a „fősodratú” média igyekezett valamennyi ilyen eseményt elbagatellizálni, a tüntetések következménye minden esetben az lett, hogy a francia kormány meghátrált és visszavont egy-egy családellenes intézkedést.

A jézusi politikát képviselő Virrasztók Csoportjának ma már világszerte számos munkatársa van, és a meglehetősen csekély médiamegjelenés ellenére óriási hatást gyakorol a közéletre. Fabre atya azt is kiemelte, hogy az erőszakmentesség hihetetlenül nagy erőt tud képviselni. Erre példaként a kairói Tahrír teret említette meg, ahol muszlimok és keresztények közösen imádkoztak a békéért. Az 1989-es pekingi tüntetésen a tankok elé fegyvertelenül álló férfi pedig egyedül tartóztatta fel a harckocsikat. A kép bejárta az egész világot.

A Chemin Neuf alapítója szerint három veszélyes lépcsőfok van a politikában: 1. anyagi javak, kényelemszeretet, karriervágy; 2. másoknak való kényszerű megfelelési vágy, szexuális szabadosság, közöny; 3. hatalomhoz való görcsös ragaszkodás (egyes államfők az őrületig ragaszkodnak a hatalmukhoz). A napjainkban szinte már az unalomig emlegetett emberi jogokról is beszélt a francia pap. Itt azt emelte ki, hogyha a jog nem cél, hanem csak eszköz, akkor valójában a jogvédőként fellépő személyek csak saját magukat képviselik, nem pedig azokat, akiknek az érdekeit kellene előmozdítaniuk. „Az emberi jogok könnyen válhatnak a hatalomvágy eszközévé”- figyelmeztetett Fabre atya.

Szó esett a világi és a krisztusi modellről is. A világi modell fölemelkedéssel kezdődik, a pénz-és hatalomvággyal, valamint az ezekből fakadó gőggel és közönnyel folytatódik, és hatalmas zuhanással végződik. Jézus ezzel szemben először megalázta magát, emberré lett, kereszthalált halt, de utána feltámadt és a Mennybe ment. Előadásának végén Fabre atya beszélt a politikai ellentétről, a kiengesztelődésről és az egységről is.

13690973_1030415707007855_2680809604063487256_oA szombati szentmisével kapcsolatban Farkas Laci atya zseniális ötlettel állt elő: azt javasolta, hogy a mise végén a korábbiaktól eltérően ne egy szektorban gyülekezzenek a magyarok, hanem szóródjanak szét a Hala Paradise egész területén, zászlókkal együtt. Abban a néhány percben szinte csak magyar zászlók voltak láthatóak a csarnokban. A csoda a Paradise Square-en bemutatott magyar néptánccal folytatódott. A néptáncba a színpad előtt más nemzetek képviselői, köztük afrikai feketék is bekapcsolódtak.

A délutáni workshopok közül az Alpha Youth által szervezett tanúságtételen Ben és Jason beszéltek a hittérítés mai kihívásairól. Ahogy tanúságtételük címe is utal rá: lehetséges a hitről pirulás nélkül is beszélni. A hit megosztásának legfontosabb oka az, hogy amit szeretünk, arról sokat beszélünk. Minél jobban szeretek valamit/valakit, annál inkább beszélni akarok róla másoknak. „Az egyetlen dolog, ami képes bennünk kitölteni az űrt, az az istenkapcsolat”- emelték ki az előadók. A második ok az Evangélium: „Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet…” Nem csak tanítványnak kell lennünk tehát, hanem misszionáriusnak is. Mi a világ világossága vagyunk, azaz lámpások. Isten azt is nagyon jól tudja, kit miért visz az adott helyre. Sokan azonban nem mernek beszélni a hitükről. Ennek oka lehet a mások ítéletétől és a beskatulyázástól, vagy elutasítástól való félelem. Mások attól félnek, hogy nem találják a megfelelő szavakat, de szociális okok és az igazi lehetőség hiánya is gondot okozhatnak.

Fontos, hogy merjünk vitatkozni. Az Istenről való beszélgetésnek szándékosnak kell lennie. Az ima minden esetben segít, ami ráadásul képes arra is, hogy megváltoztassa az embereket. A sikeres evangelizáció három kulcsa: ima, megosztás, szolgálat.

„A tökéletes szeretet elűzi a félelmet”- hangzott el az útravalónak szánt evangéliumi ige.

Petneházy András

A szombati nap fényképeit itt találod!

 Július 24-Vasárnap

Az utolsó teljes napunk Lodz-ban. Reggel, mint mindig megkaptuk a reggeli kis csomagunkat. Az eddig megszokott álmos szemünk helyett egy kipihentebb arcot láttunk a tükörben, hiszem 9-kor kellett csak reggelizni mennünk.

Ezután mindenkinek ki kellett menni a kertbe, ahol a fontosabb információkat mondták el nekünk, miközben sokan a chotki-kötéssel bajlódtak. A kertben közösen megtanultunk pár fontosabb lengyel szót és kifejezést, például:  „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.”„Lengyel, magyar, két jó barát, együtt harcol, s issza borát.” Mivel sokaknak ezen a héten volt a születésnapjuk és nem tudták megünnepelni otthon a családjukkal, így mi, mint egy nagy család felköszöntettük őket.

A hét utolsó napjának utolsó nagyobb megbeszélése után kiscsoportos beszélgetés következett. Egy kiscsoport 5-6 főből áll, így mindenkire tud jutni elegendő idő, hogy kifejtse a gondolatát. A nap kérdése az volt, hogy milyen ajándékot tudsz hazavinni magaddal. Olyan ajándékot kellett mondani, amit Istentől kaptunk a hét folyamán.

6A beszélgetés végeztével ebédelni mentünk a Paradise in the square-re utána pedig az Atlas Arénába, ahol egy gyönyörű mise és egy hatalmas buli keretében megünnepeltük azt a csodálatos hetet amit együtt töltöttünk. A szentmisén nemcsak a Cheim Neuf Közösség szervezésében résztvevők, hanem mindenki ott volt, aki Łodzban töltötte az Ifjúsági Világtalálkozó előtti hetet, így az Arénában közel 12.000 fiatal ünnepelt együtt a vendéglátókkal és a helyi egyházmegye atyáival. Az oda vezető út nagyon kimerítő és hosszú volt, de megérte, mert utoljára itt lehettünk még igazán együtt a fesztiválon résztvevőkkel.

Román Zsófia

A napról készült képeket itt találod!

Július 25- Hétfő

„A hit és a kegyelem kincsét törékeny cserépedényben őrizzük”

Szent Jakab apostol és Kristóf az utazók védőszentjének ünnepe

Az utolsó reggelünk Łodzban. Két csomagot vettünk át reggel (mert az ebédet is megkaptuk). Mindenki indulásra készre összepakolt a szálláson. Az utolsó reggeli dicsőítő imádságon vettünk részt.

Utoljára voltunk együtt a misén a Paradise Halaban. Sok fiatalon látszott a sugárzó boldogság, noha észrevehetően nem aludtak sokat.  A prédikáció nemcsak összefoglalta a héten történteket, hanem útra is bocsájtott minket. értékes gondolatokkal és egy kiadós ebéddel tértünk vissza a szállásunkra.

Majd a buszba bepakoltunk, rövid idő múlva a Hedvig busz csatlakozott a másik három busz utasaihoz, ahol egy rövid ismeretterjesztőt hallgattunk meg Krakkóról és Łodzról, majd fontos információkat kaptunk az előttünk álló útra.

Az úton sok énekléssel, filmnézéssel, beszélgetéssel, alvással töltöttük az időt. Este fél 9-re érkeztünk meg a magyarok Krakkójába, Brzeskoba. Hosszú-hosszú várakozás állt előttünk. Órák teltek el, míg mindenki eljutott a befogadó családjához. A fáradt tömeg azonban mindenféle hőbörgés, nyafogás nélkül türelmesen várakozott. Volt, aki világítós frizbivel játszott, volt, aki a hálózsákjában aludt a parkban.

A várakozás közben egy sokszor hangoztatott mondás jutott eszembe: Indulj el, hogy megérkezhess! Én július 26-án hajnali három órakor érkeztem meg a társaimmal a szállásadó családhoz. Brzesko temploma Szent Jakab templom, aki a zarándokok védőszentje és pont érkezésünk napján volt az ünnepnapja. Véletlen volna? Igazi zarándoknak éreztem a mai napom magam a várakozás ideje alatt. Egy kiscsoportban hálát adtunk  azért, ami jó volt a mai napban és imádkoztunk az előttünk álló hétért.  Köszönöm ennek a kiscsoportnak, hogy erőt meríthettem az előttünk álló hétre!

Varga Eszter

A napról készült fotókat itt találod

Emlékek az Ifjúsági Világtalálkozóról

írott sajtós anyag

Még alig telt el másfél nap az Ifjúsági Világtalálkozó előtalálkozójából, de már most annyi élménnyel gazdagodtunk, hogy még egy kezdő médiánsunk, Revóczi Fanni gondolta úgy, hogy az emlékeket megőrizendő papírra veti az eddig történteket.

0.nap (07.18)

Mindenki nagy izgalommal várta az indulás napját. Este fele a székesegyház előtt kezdtünk gyülekezni, regisztráltunk, majd a Püspök atya tartott nekünk szentmisét. Ezt követően indultunk. Az utazásunk nagyon jó volt. A buszon tudtunk pihenni és sofőrjeink is biztonságosan vezettek.

1.nap (07.19)

Kedd reggel megérkeztünk Częstochowaba. Ott töltöttük a délelőttöt és a szentmisén is részt vehettünk. Ezután pedig indultunk a szállásra. A helyiek nagyon nagy örömmel fogadtak minket. Rövid pakolás és pihenés után kisebb csoportokban indultunk a fesztivál helyszínére. Sok kedves és vidám nemzettel találkoztunk. Később megkaptuk a vacsoránkat. Majd este volt a fesztivál megnyitója. Nagyon jól éreztük magunkat. Végül visszamentünk a szállásra és lepihentünk.

3.nap (7.20)

Szerda reggel már a szállásunkon, egy iskolában ébredtünk, és itt reggeliztünk. Majd elindultunk, hogy több mint 5000 emberrel együtt kezdhessük a napot a reggeli imán. A délelőtt folyamán 4 előadásból volt lehetőségünk választani (1) Hogyan engedheti ezt Isten? a manilai utcagyerekek mindennapi küzdelmei… 2) Fedezd fel az ima erejét! 3) Ki vagyok én? Csodálatosabb vagy mint hinnéd! 4) Money,money, money could be holy, in the christian’s world?). Délben jött a nap fénypontja, a szentmise melyet az Érsek úr tartott. Szentmise után ebédeltünk és kicsit volt lehetőségünk a pihenésre is. Délután ismét több programból választhattunk. Ezt követően együtt zsolozsmáztunk és szentségimádás keretében áldhattuk az Urat. Utána nem sokkal eljött a vacsora ideje, a vacsora után szintén választhattunk, hogy hol szeretnénk tölteni az esténket. A táncolni és egy kis bulira vágyok táncra perdülhettek, akik úgy gondolták, futhattak egy jót a városban, az egyik helyszínen pedig igazi tábortüzes estét varázsoltak a szervezők.

Evezz a mélyre- Ifjúsági Világtalálkozón járunk

 

írott sajtós anyag

Az előtalálkozó és az Ifjúsági Világtalálkozón annyi élmény ér minket, hogy szeretnénk ezeket veletek is megosztani, ahogy időnk engedi. Most a készülődés és az indulás pillanatait örökíti meg Varga Eszter.

Indulás napján vasaltam a ruháimat és közben hallgattam a rádiót, amiben a Szentek élete ment, Hedvigről beszélt az atya, mivel július 18. Szent Hedvig Királyné ünnepnapja.
Vasalás után legalább háromszor ki- és bepakoltam hátizsákomba. Nem fog elférni benne a népviseletem, ami még nem volt meg. Ki kellett vennem a felesleges ruhákat és dolgokat. Otthon nagy sürgés-forgás volt, hisz nem csak én utaztam, hanem a családom is. Káosz volt a fejemben, csak nehogy itthon hagyjak valamit.

Az utolsó, hiányzó dolgokat még beszereztem a helyi boltokban. Közben velem szemben egy Karitász pólós néni jött kerékpáron. Köszöntem neki és jó táborozást kívántam, hiszen ők is táborozni készülnek a Karitásszal. Most nélkülözniük kellett, más hová, kicsit messzebbre készültem. Néhány óra és indulok, izgalom töltött el engem.

Mire hazaértem, szüleim nem voltak otthon és öcséim hiánya miatt nyugalom volt a házban. Egyedül csendben várhattam az utazásig, bár nagymamám átjött párszor, megkérdezett, hogy biztos nem felejtek-e itthon semmit.

Délután négy tájt volt. Elindultam az útitársammal együtt. A szomszéd városban voltunk, mikor rájöttem, hogy az esernyőm, az aprópénz, 1-2 eurósok és zlotyk is otthon maradtak.
Vácra megérkezve további várakozásba burkolózhattunk. Gyűltek az emberek és az ismerősök, míg a táncműhely egy próbáján vettem részt.

Miközben regisztráció után kézhez vettem a magyar zarándok csomagot, figyeltem milyen boldogságban találkoznak egymással az ismerősök. Csoportokba vígan gyűltek össze a baráti körök a székesegyház előtti placcon. A tér egy kis része tőlünk volt hangos. A sok informatív információ meghallgatását követően az Ifjúsági Világtalálkozó himnuszát énekeltük el, ráhangolódva az indulásra. A buszfelelősök bemutatása után Hedvigről, a mi buszunk névadójáról külön is szó esett ünnepnapja alkalmából.

János Pál pápa egyik dalát tanultuk a Bárka-dalt, mikor közénk ékezett a Püspök atya. Énekelve léptük át az Irgalmasság kapuját a szentmisére indulva. Mise után újabb eligazítást kaptunk, és sikerült az egyházmegyénk saját flashmobját elsajátítanunk.

Ezt követően már tényleg az indulás következett: Szent Maximilián Kolbe, Szent Fausztina, Szent Kinga és a Szent Hedvigről elnevezett buszok körül gyűlt össze a népes fiatalság. A 4-5 fős kiscsoportok, akik egymásra figyelve mozognak együtt a programok helyszínén, megismerkedhettek egymással.

A Hedvig buszon Galgások és Tiszások ülnek, vállvetve beszélgetnek, míg Tamás atya az esti imát el nem kezdte vezetni, addig ment a csevej. Erika nővér éjfél után egy csendes, elmélkedős imádságra hívta a buszon már álmos és fáradt fiatalokat. Majd többnyire nyugodtan telt az éj.

A lengyel határnál megállunk, ahogy különböző értesítésekből tudtuk, határellenőrzés miatt a személyigazolványokat kérték.

Már Lengyelországban vagyunk és Częstochowa-felé vettük az irányt, magyar misével kezdtük a napot. A következő állomásunk már Łódz, az előtalálkozó helyszíne.

EVEZZÜNK A MÉLYRE be Lengyelországba, hogy sok tapasztalatot szerezzünk, és együtt lehessünk Krisztussal és a tanítványai legyünk.

Evezünk egy nagy hajón és külön-külön, de mégis együtt, hogy mélyebbre menjünk, és sok halat fogjunk, amit alig tudunk kihúzni a partra, mert a túlcsordul a háló a sok-sok haltól, vagyis élményektől.

  1. július. 19. 06:31

A lengyelországi zarándoklatunkról készült fotókat a mente.hu Facebook-oldalán találhatjátok.

Fel a tetejére