2018. okt. 21, vasárnap
Itt vagy: Kezdőoldal / Menték / Tisza / Találkozókon jártunk a Tiszamentén és azon is túl…

Találkozókon jártunk a Tiszamentén és azon is túl…

Az alábbiakban Varga Ildikó Klára (Tiszaföldvár, hitoktató) írását olvashatjuk, mely eredetileg a Tiszaföldvári Római Katolikus Egyházközség lapjában, a Tiszai Harang-Szóban jelent meg, hogyan vett részt hittanosaival az idei év két Tiszamenti ifjúsági találkozóján és a Vácott megrendezésre kerülő Összrégiós Találkozón.

A 2018-as évben a hittanosok már alig várták, hogy újra ifjúsági találkozón vehessünk részt. Nem is kellett túl sokat várniuk csak március 17-ig, ugyanis ekkor került sor a Tiszamenti Nagyboldogasszony Közösség következő találkozójára Jászkarajenőn. Közel 20 fővel indultunk el járatos autóbusszal  barátságosnak egyáltalán nem mondható időjárási körülmények között. Ám kedvünket ez sem szegte, hiszen izgatottan vártuk a nap eseményeit.

Mint minden találkozónak ennek is volt egy fő témája: a Szentlélek. Megérkezésünk után regisztráltunk a helyi általános iskolában, ami egyben a programok fő helyszínéül is szolgált. Amíg várakoztunk a többi résztvevőre lehetőségünk nyílt ismerkedős játékokat játszani. Majd közösen átmentünk a lenyűgözően szép templomba, ahol ráhangolódhattunk a napra szentségimádással. A szentségimádás alatt a résztvevőknek lehetőségük volt elvégezni a húsvéti szentgyónásukat.

Ezután lelkileg feltöltődve visszasétáltunk az iskolába, ahol meghallgattuk az interaktív főelőadást. Majd kiscsoportokba osztották a résztvevőket a korosztályuknak megfelelően. Mindezek után következett a finom ebéd, amit ezúton is köszönünk a jászkarajenőieknek.  Ebéd után lehetőségünk nyílt a testünk felüdítésére is akadályversennyel és sportolással. Délután 4 óra előtt átsétáltunk újra a templomba, ahol a nap zárásaként részt vettünk a szentmisén. Szakadó esőben váruk a szentmise után az autóbuszt, de senki sem bánta mindenki a nap eseményeit idézte fel újra. Többen pedig már a következő találkozó részleteiről érdeklődtek. Testileg némileg elfáradva, de lelkileg annál inkább feltöltődve érkeztünk haza.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a szervezőknek és az Atyáknak is a lelki szolgálatért.

30226185_1613075018741918_383888312969986048_o

Áprils 6-8-ig került megrendezésre Vácon az Összrégiós Ifjúsági találkozó. A Váci egyházmegye ifjúsági régióinak éves találkozója ez, ahol az egyházmegye fiataljai megvitatják az éves nyári táborok témáját. Mint ismert Tiszaföldvár és Marfű a Tiszamenti Nagyboldogasszony Közösség röviden a  ,,Tiszás” régióba tartozik.

Mi idén először vettünk részt ezen a találkozón.  Áprils 6-án pénteken  délután kb. 15-en indultunk el vonattal. Csatlakoztak még hozzánk Cegléden és Budapesten is fiatalok. Este 6-ra érkeztünk meg, mivel még volt idő a kezdésig és regisztrációig úgy döntöttünk, hogy beülünk valahova egy könnyű vacsorára. Ezután indultunk a váci Piarista Gimnáziumba, ahol az egész találkozó zajlott. A regisztráció után közös ima következett a gimnáziumhoz tartozó templomban, amelyet a vacsora követett. Majd, hogy jobban megismerjék egymást a résztvevők egy interaktív nagyszabású játék vette kezdetét.  Mindenki fáradtan ám annál vidámabban készült nyugovóra térni, hiszen tudtuk, hogy másnap hosszú nap várt ránk. Éjfél körül elcsendesedett a gimnázium mindkét tornaterme, ugyanis ezek szolgáltak éjjeli szállásként a fiatalok számára.

Másnap már 7-kor talpon volt mindenki. Gyors reggeli után a templomba siettünk szentségimádásra.  Ezek után pedig következtek a nyári tábori előadások a résztvevő Atyák tolmácsolásában. Először Bezák Tamás atya, a váci egyházmegye ifjúsági lelkésze beszélt arról, hogy mit jelent embernek lenni. A második előadást szintén a délelőtt folyamán hallgattuk meg. Fejérdy Áron atya, aki a váci egyházmegye egyik helyettes ifjúsági lelkésze a papi hivatásról és a megszentelt élet hivatásairól tartott elmélkedést a jelenlévőknek. Ezután kiscsoportokban igyekeztünk feldolgozni a hallottakat.

Délben nagyon ízletes ebédet fogyaszthattunk el, majd egy kis pihenő következett. Mindenki igyekezett hasznosan tölteni: volt, aki kiment a városba egy kicsit csavarogni, volt, aki a Duna partot tekintette meg és olyanok is voltak akik lelkük feltöltésével foglalkoztak és elvégezték szentgyónásukat.

Délután sor került a találkozó harmadik előadására is, amelyet Maczák Tamás atya, a másik helyettes ifjúsági lelkész tartott, aminek a címe az volt, hogy Dönteni. Mi tiszaföldváriak ezután az előadás után indultunk a vonathoz. A találkozó még vasárnap is folytatódott, ahol sor került még egy további előadásra Bezák Tamás atya által és egy kiscsoportos beszélgetésre is.

Mindannyian nagyon örültünk, hogy az idei tábor témája a hivatás lesz, amiről szóltak az előadások is.  Mindezek után izgatottan és kíváncsian várjuk a tábort.

28953933_1739824612706034_9072945534557654959_o

Április 28-án pedig sor került az idei tanév utolsó Tiszás találkozójára, amelynek Cegléd adott otthont.  A találkozó témája: Mária félelem nélküli hite. 21-en indultunk az izgalmasnak ígérkező programra, amely délelőtt  9.30-kor kezdődött szentségimádással, ami a félelmeinkről szólt.  A szentségimádás után átsétáltunk a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskolába, ahol a helyi 6 -7.o. tanulók egy pantomin előadást mutattak be a Mária evangéliumából. Ezt követően Maczák Tamás ceglédi plébános – helyettes atya tartott előadást arról, hogy neki mennyire volt ,,félelmetes ’’ igent mondani a papság hivatására. Ezután az egyik fiatal Kocsis Hanna Katica tett tanúságot a saját hitéről. Az előadások után kiscsoportokban dolgoztuk fel a hallottakat. Délben a cserkészeknek köszönhetően finom ételt fogyaszthattunk el. Délután pedig bátorságpróbákon vehettek rész a legbátrabbak. A nap zárásaként következtt délután 4 órakor a szentmise, amely rendhagyó módon nem a plébánia templomban volt, hanem az iskola tornatermében, amely így is rendkívül meghatóra sikeredett. Ezúton szeretnék minden tiszaföldvári résztvevő nevében köszönetet mondani a ceglédi cserkészeknek az ebédért, Maczák Tamás atyának a lelki szolgálatért és a Tiszamenti Nagyboldogasszony Közösség vezetőinek a szervezésért.

Ez a találkozó volt az idei tanév utolsó ifjúsági találkozója, de mindannyian nagyon várjuk a nyári tábort, ahol újra találkozhatunk a számunkra kedves ismerősökkel és megélhettünk rengeteg lelki élményt együtt.

Varga Ildikó Klára

Fel a tetejére