2018. máj. 20, vasárnap
Itt vagy: Kezdőoldal / Egyéb / Vélemények, élmények a Misszió60!-ról

Vélemények, élmények a Misszió60!-ról

Misszió 60!

Misszió Hatvanban a jezsuita szerzetesekből és szent ignáci lelkiségű nővérekből álló INIGO csoport (és fiatal társaik) vezetésével és a Mentemisszió közreműködésével

2018. március 1-4.

Újhatvani Római Katolikus Egyházközség

Vélemények és tanúságtételek a középiskolai és a plébániai misszióról

 A) Vélemények önkéntes csoportvezetőktől

(egy önkéntes csoportvezető és segítő):

Misszió 60! szombatSzámomra ez egy különleges misszió volt, mely még otthon elkezdődött, és amely igazi “lelki gyakorlat” volt. Megajándékozva érzem magam, amiért megtapasztalhattam hogy mennyire a tenyerén hordoz a Jóisten és hogy mennyire szeret. Nekem csak annyi feladatom volt, hogy igent mondjak a meghívására  (ehhez az első lépéshez is ő adta az erőt) és hagyjam, hogy bennem és általam működjön. Nagyszerű élmény volt ilyen sok értékes emberrel együtt közösségben szolgálni, érezni az ima erejét és megszabadulni évek óta tartó megkötözöttségből.

Valami ilyesminek képzelem a mennyországot is.

Illés Mesi (önkéntes csoportvezető):

Szóval…

Sohasem vezettem még ilyen iskola misszióban alkalmat. Illetve Tiszás táborban és találkozókon is évek óta csak 8 és 13 évesek korcsoportja körül mozgok. Ezért kicsit izgultam, féltem, amikor kiderült, hogy 12.-eseket kapok, illetve egy számomra ismeretlen csoportvezető társat!

Ehhez képest…

Fejlődtem! Nem sokban, de precizitásban nagy eltéréseket tapasztaltam meg eddig a saját csoportvezetői szokásaim és az INIGO-s felkészültség kapcsán. Először is rávilágítottak arra, hogy nem kell sok mindent belezsúfolni egy napba, de az a kevés legyen letisztázva a fejemben és készüljek fel lelkileg, ne csak essek bele a dolgokba. Egy-egy találkozón én belecsúsztam ebbe, sőt a ’17-es táborban is én csak beestem a “szerepeimbe”, nem tudtam magam teljesen átadni a dolognak, és tudom, hogy sokkal több mindent adhattam volna a gyerekeknek, ha az életem aktuális körülményeim ellenére, nem hagyom elterelni a figyelmemet és erőt veszek magamon:  megpróbálok ráhangolódni még jobban az arra a hétre szóló “küldetésemre”. Szóval köszönöm, hogy ilyen téren volt most lehetőségem fejlődni! Biztos vagyok benne, hogy ez a tapasztalat nem csak a csoportvezetési stílusomban fejlesztett, hanem a döntéseim meghozatalában és az életem megszervezésében is! :)

Hihetetlenül jó volt a csoportvezető társam! Egyik nagy pozitívuma, amiről ugyan nem tehet, az a kora és az ebből fakadó tapasztalata. Mivel csak 2-3 évvel voltam idősebb a vezetetteknél, tehát lényegében az ő korosztályuk voltam/vagyok, így féltem, hogy esetleg mivel ez egy kötelező program, így nem szeretnének arra felé menni a napban amerre mondjuk nekem terelgetni kéne őket. Illetve attól is nagyon féltem, hogy ha olyan csoportvezető társam lesz, aki viszonylag gyengébb személyiség, akkor nekem kell majd felvenni az erősszemélyiség szerepét, meg a szigorú tanárt játszani, ami nekem egy részt nem áll jól, mert nem hiteles, másrészt nem tesz jót az ilyen alkalmakon, mert rombolja a bizalmi légkört. Viszont a csoportvezető társam sacc per kb. a duplája volt az életkoromnak, így én úgy mond kvázi: szabadon lehettem az átmenetet képező szereplője az egyenletnek. Ami végülis egyébként is vagyok: az érdeklődési köreim még inkább a vezetettekéhez áll közelebb, viszont az élethelyzetem már inkább a felnőttekéhez (különélés szülőktől, felelősség stb.). Másik nagy előnye a csoportvezető társamnak, amiről viszont tehet az az volt, hogy ösztönösen és nem erőltetetten meg tudta teremteni kb. két perc alatt a tekintélyt. Emiatt könnyebb volt még a szertelen, hangember osztálybohóccal is bánni és a dolgokat mindig finoman úgy alakítani, hogy azok a maguk medrébe kerüljenek és a lelki nap tényleg építő jellegű lehessen.

Nagyon nagy köszönet még egyszer az osztálynak! Ugyan a 25 főből csak 10-en jöttek el, mert hát mégis csak érettségi év, és (tapasztalatból tudom), hogy ha az embernek adódik olyan napja, amiről nem kell semmit sem bepótolnia, akkor azt – ha csak lehet – leigazoltatja anyuékkal. Pláne a mai átlag 7-8 órás rendszerben… Na, de szóval volt ez a 10 ember. De az a 10 ember…! Na az a 10…! Hát az olyan is volt! Príma! Benne voltak a dolgokban, nem húzódoztak. Érdeklődőek voltak. Nem egy rakás életunt Z generációs fiatallal találkoztam. Szóval üzenném a hatvani KÖZGÉ 12.C 10 emberkéjének, hogy KÖSZI! Szuperek vagytok! És az egész osztályotoknak: így látatlanban is, de egy kalappal az érettségihez :)

És hát a végére hagytam a legjobbat! Istent. Újfajta, nem érzelmileg, hanem tudatilag átélt isten-élményben volt részem. Nem az Isten jelenlétének érzését éltem most meg hevesen könnyekkel, magamban zokogva, hanem azt a megnyugtató bizonyosságot, hogy ott az Isten közöttünk, velünk. Ezt bizonyította az is, amikor a végén az egyik lány elmondta, hogy neki az osztályuk együtt töltött 4 éve alatt ez a délelőtt volt a legmélyebb, megnyílós-beszélgetős alkalom, amit volt szerencséje együtt töltenie az osztálytársaival.

Szóval mindent összevetve óriási élmény volt! :) És máskor is szívesen csatlakozom.

Dörgő Benedek (önkéntes, jezsuita jelölt):

Jézus barátai Hatvanban, avagy Misszió 60

Az INIGO eddigi legnagyobb volumenű misszióján vehettünk részt Hatvan városában március 1-4-ig. Ez volt az első alkalom, hogy egy teljes középiskola lelki napját vállalta el az Inigo csoport (összesen több mint 500 diák+32 tanár) és mindez egy plébániai misszióval volt egybekötve.

Az iskolai misszió volt a legnagyobb falat, több mint ötven segítőt sikerült bevonni és felkészíteni a csoportvezetésre. Voltak köztük Inigo társai (az Inigo csoport körüli fiatalok), a váci egyházmegye ifjúsági vezetői (a Mentések), több Jezsus öregdiák (egykori parazsasok) és Szentjánosbogár vezetők valamint a J8ra járó fiatalok, és Taizei csoportosok.

Csütörtök este, miután befutott a Sodrás kisbusz és megérkeztek a hátizsákos fiatalok egy szép taizéi imaórára gyűltünk össze, ahol Dr. Farkas László plébános atya bevezető gondolataiban meghívta az egész Mennyországot: a megkeresztelt ember teste meg van szentelve – mondta, – Boldog Meszlényi Zoltán, Hatvan szülöttének e napokra hozzánk érkezett ereklyéjét megérinthetjük és közbenjáró imakérésünkért az összes szentek imádkozni fognak. Ezután Koronkai Zoli atya, aki nagyokat prédikált, vezette fel a misszió fő témáját, ez pedig a barátság általában, és barátságunk Jézussal. Nagy szükségünk volt az Úr kegyelmére, hiszen a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola csak nem rég lett katolikus iskola, és a diákok alapvetően nem világnézeti okokból választják ezt az intézményt. A péntek délelőtt márpedig nekik szólt, az egész iskola számára nagyböjti lelki nap volt. Mi vezetők kettesével, hármasával kaptunk egy-egy osztályt. Nem kis logisztikai feladat volt Balla Erika SCJ számára a csoportok beosztása, mert a hiányzások bizony az utolsó pillanatban is borították az előzetes terveket. De ügyesen megoldotta. Témánk a barátság volt. Először az emberi barátságról beszélgettünk, majd a Jézussal való barátságról. Az osztályokkal kapcsoltban elég vegyesek voltak a tapasztalatok, valahol gördülékenyen működtek a játékok és a beszélgetések, valahol nehezebb volt a helyzet.

davCsoportvezető társammal, akinek a lelkesedése végig erőt adott, egy olyan osztályt vezettük, amely állítólag a legproblémásabb osztály. Némileg vészjósló volt, hogy amikor megérkeztünk az osztályfőnök diszkréten egy osztálynévsort nyújtott át, és mondta, hogy felírhatjuk azokat, akik nem viselkednek, és „ott, hátul jobbra” van egy csoport, akik különösen nehéz esetek. Az Úr kezében voltunk. „Istenem, vajon mi a terved velünk?” Bár úgy éreztem, hogy folyamatos ellenállásba ütköztünk, és pengeélen táncolt a diákok fegyelme és figyelme, mégis felemelő volt velük lenni: a nehéz sorsok, kritikus szempárok mögött szeretetre méltó kis teremtések voltak; fel-felvillant belső szépségük egy-egy pillanatra, és akkor a Magvető elvégezte munkáját. Folyamatosan kétségek gyötörtek közben, de éreztem, hogy itt valami nagyobb szolgálatról van szó, és az én feladatom az őszinte, igazi jelenlét, szeretetem kifejezése; nem kell „nagyot alkotni”. Megerősödtem hitemben.

A diákok lelki napjával párhuzamosan a tanári karnak is volt lelki program. A téma ugyanaz volt, csak a módszer kicsit más. Zoli atya és Heim Kata RSCJ nővér tartották ezt. Nagyon jó benyomást tett rájuk a nevelő testület. Egy összetartó és nyitott közösséget ismerhettek meg.

Szentmisével zárult az iskolai rész, ahol az egész iskola jelen volt. Zoli atya meg is dicsérte őket a fegyelmezettségükért. „Barátaimnak mondalak titeket” – hangzott az János evangéliuma. Itt nyert kontextust a délelőtt, és mutatott utat Jézus fele. Hálás vagyok Neki, hogy engem hívott arra, hogy ezt a barátságot megpróbáljam kifejezni.

Péntek este folytatódott a plébániai misszió. Taizei imaórát tartottunk kereszthódolattal, közben gyónási és lelki beszélgetési alkalmak voltak.
Szombaton egy feszes napunk volt. Délelőtt meglátogattuk a hajléktalanszállót, ahol a meghitt közös éneklés feloldotta a kölcsönös ijedtséget, aztán az egyik lakó vetette fel, hogy miért nem imádkozunk. Megfogtuk egymás kezét elmondtuk a legszentebb imádságot, aztán mindenki rögtön megtalálta a maga beszélgető-, vagy játékpartnerét. Intenzív kártyacsata és bang-ezés indult be. Visszaérve magis körrel (megosztás) zártuk a délelőttöt.

A délutáni lelki nap színes programjai már szélesebb közönségnek szóltak. Zoli atya Kamasz agy című előadása, majd a kapcsolódó kiscsoportos beszélgetésen a szülők és pedagógusok élénk érdeklődéssel vettek részt. Volt még imaiskola (Balla Erika SCJ), sport (Horváth Ferenc SJ), és pedagógus műhely (Heim Kata RSCJ), aztán mise, majd beszélgetés, és játékbarlang.

Említeni kell még a misszió egy mellékágát: a pesti résztvevők helyi családoknál voltak elszállásolva, az ott történt beszélgetések, közös étkezések is Isten jelenlétében zajlottak. Mindenki gazdagodott ezek által a találkozások által. A plébánián is többen voltak elszállásolva, akiket Laci atya és a helyi nénik fejedelmi vendéglátásban részesítettek.

Másnap eljött a hazatérés napja. Két misénk volt, amelyet a két jezsuita felváltva mondott, míg a másik végig gyóntatott. Jézus szenvedélyéből mutatott példát Zoli atya a vasárnapi missziós Szentmise homíliájában, amelyet a kicsiket bevonva tartott, de mindannyiunk szívét megérintette. A gyermekek hálából az áldozás utáni énekkel angyali karként dicsőítették az Istent, azt az Istent, aki barátságát visszavonhatatlanul felajánlotta számunkra.

Dörgő Benedek jezsuita jelölt

B) Vélemények a Széchenyi István R. K. Gimnázium és Szakgimnáziumból

Zsiger Dorottya (diák):

Pénteken iskolánkban különleges lelki élményben volt részünk. Jezsuita szerzetesek tartottak számunkra nagyböjti lelki napot Mentés fiatalok segítségével. Évfolyamonként voltunk csoportokra osztva és témánk a barátság volt. Félve fogtunk hozzá az első feladathoz, de a nap végére már nyitottan tudtunk beszélgetni csoportvezetőinkkel. Az utolsóként kapott feladat (levél a barátunkhoz vagy a Jóistenhez) sokunkat mélyen megérintett, elgondolkodtatott. A nap zárás egy közös szentmise volt, melyet ezúton is köszönünk Zoltán atyának, aki szeretteljes közvetlenségével mindannyiunk szívébe beférkőzött. Köszönjük mindenkinek, akik hozzá segítettek minket a húsvéti készülethez.

Diák vélemények egy osztályból:

  • Nem volt rossz, szerintem lehetne máskor is :) Egy kicsit összehozta az osztályt legalább.
  • Érdekes volt, jó volt kicsit más dolgokkal foglalkozni.
  • Jól éreztem magam.
  • Végre nem csak a tanulás van egész nap!

Bolla Gabriella (tanár):

A pénteki lelki nap jó volt: jobban megismertük egymást, kellemesen töltöttük el együtt az időt, mélyült az önismeretünk, hitünk, egymással való kapcsolatunk. gondolatokat ültetett el bennünk.

Kótyuk Márton (tanár):

Jó volt, mert nem kellett tanítani, viszont reggel én is 3/4 5-kor keltem, hogy megtiszteljem a vendégeket.
A Jezsuiták felkészült, kellemes modorú szakemberek voltak. A foglalkozásuk átgondolt, és minden lépése megalapozott volt, még akkor is, ha ez nem tűnt fel nagyon. Jót tett a lelkünknek!
Amit én “mérnökiesen” elhoztam gyakorolni kell a hálát, akkor is, ha nem látszik rá ok. Ez gyógyítja a lelket! Tudatosan szánni kell rá időt. Nekem az is jól esett volna, ha megmondják, mennyit. Valahogy így: hetente minimum egyszer 20 percet.
Jól esett volna egy kis kínálás. A hangulat is más lett volna, meg a vendéget illik megkínálni.  Legközelebb, ha lesz, én beszállok egy ezressel, ha ez segít.
Még is csak jó egyházi intézményben dolgozni! Közalkalmazott tanárként nem volt részem ilyenben. Hallom, a környezetemben, gyerekemtől a csapatépítést. Na ez is valami olyasmi, csak a miénk.

Köszönöm szépen!

Kiss István (tanár):

Misszió 60! szombat2Magyarországon és ezen belül intézményünkben nagy szükség van meglátásom szerint a missziós tevékenységre. Mindannyian rászorulunk, még mi akik “jó” keresztényeknek tartjuk magunkat a mindennapi megtérésre, és a velünk kapcsolatban álló embereknek útmutatás nyújtására. A Misszió ezért számomra egy folyamatot jelent, elkezdeni valamit, és nem elég elkezdeni, hanem azt kísérni, támogatni és folytatni kellene. Számomra nagyon értékes percek voltak a lelkigyakorlat által megtapasztalt átélt élmények, emberi megnyilvánulások. Ez a nap lehet mindannyiunkban egy kezdet, egy folytatás, egy megerősítés, egy keret, mint ahogy a lelkinapnak is volt egy szép kerete; bevezetés, fontosabb gondolatok, ima és eucharisztia. Abban reménykedem, hogy lesz folytatása és nem csak jöttünk, láttunk, magot vetettünk és elmentünk.

Melykó Szilvi (tanár)

Előzetes várakozás alapján olyan rendezvényt képzeltem el, mint az ősszel tartott események. Várakozásaimmal ellentétben ez a nap azonban teljesen más attitűddel valósult meg. Nagyon jók voltak a bemelegítő kommunikációs gyakorlatok, amelynek keretében olyan kollégával is volt alkalmam beszélgetni, akivel egyébként a hétköznapi rohanásban esetleg egy köszönésen és pár mondaton kívül nem áll módomban beszélgetni.
Az előadáson nagyon sok érdekes dolog elhangozott, amit a szakmai tananyaghoz is lehet kapcsolni, így talán egy kis lelkiséget, emberséget, jobb megértést is tovább tudunk adni a száraz tények mellett.
A Hála-kör nagyon mély volt, megindító és bizalmas számomra. Más szemszögéből látva a dolgokat rengeteg olyan érzés is felszínre került ennek segítségével, amiken a hétköznapokon átsiklunk. Sok kolléga személyiségének megmutatkozott az a része, amit eddig nem láthattunk, sejthettünk.
A befejező rész pedig a harmónia, belső imádság és a relaxáció ötvözetével tette tökéletessé ezt a napot. Sok kérdésen igazából a mai napig elgondolkodom, igazán mélyen megérintett és próbálok válaszokat megfogalmazni magamban.
Az általam tanított osztályokban, amikor szóba került a lelki nap mindenki abszolút pozitívan nyilatkozott róla. Volt olyan csoport, aki saját elmondása alapján kifejezetten örülne, ha több ehhez hasonló rendezvényre kerülne sor. Az előadók mindenki számára szimpatikusak voltak, teljesen hitelesek és irányításuk alatt képessé váltak megbízni egymásban és esetlegesen olyan dolgokról is beszélni, ami máskor, mások előtt nem biztos, hogy szóba kerülne.

Kilencedikes diákok véleménye:

Friderika 9. o.:

“Számomra az egész program tetszett. Érdekes feladatok voltak. Jobban megismerhettem barátaimat, többet megtudtam róluk. Sokkal jobban megértettem a barátság jelentését és fontosságát. Nagyon jó volt, remélem, lesz még több ilyen is az iskolában.”

Benke Bernadett 9. o.:

“Nekem tetszett a lelki nap. Nagyon jól éreztem magam. Az egyetemisták is nagyon jó fejek voltak. Nagyon jó játékok voltak, amik által jobban megismertük egymást. A csapatépítő programban kicsit jobban összekovácsolódott a társaságunk. Nagyon tetszett, hogy együtt voltunk, és hogy így összehozódott ez a csapat. Saját vélemény szerint élveztem, de elég kevés ideig tudtunk az egyetemistákkal lenni, pedig két fantasztikus és csodálatos embert ismertem meg. Köszönöm a csodálatos élményt!”
Írisz 9. o.:

“Nekem igazából minden tetszett, a sok program, az egyetemisták is tök kedvesek és jófejek voltak. A csapatépító játékok a jókedv, az együtt töltött értékes percek nagyon jók voltak. Én azt hittem, hogy több köze lesz a hithez és monotonabb lesz. De nem így volt hál’ Istennek.”

Zsófi 9. o.:

“Nekem a legjobban a székfoglalós játék tetszett. És a végén, mikor egymásnak mondtunk jókívánságokat a gyertyával.”

9.o.:

“Nagyon tetszettek a székfoglalós játék, mert megismertük jobban a másikat. A jókívánság is nagyon tetszett, mert jó érzést okoztam ezzel a másik emberben.”

9.o.:

“Nekem az tetszett, hogy jól összehozta az osztályt a sok játék. Jobban megismertük egymást. A legjobban a székfoglalóls játék tetszett.”

Misszió 60! péntek9.o.:

“Tetszett, hogy együtt volt az osztály, és jól eltudtunk beszélgetni. A neve “Lelki nap” alapján arra gondoltam, hogy szinte csak a vallásról lesz szó, de mégis sokkal többet beszélgettünk a bartáságainkról, az élethelyzetünkről.”

Kovácsné Varga Lilla (tanár)

2018. március 02-án felejthetetlen délelőttön vehetett részt tantestületünk. A jezsuita rend a Misszió 60! keretén belül lelki napot tartott intézményünkben.

Központi téma a barátság volt, az emberi kapcsolatok. Mélyreható gondolatokat hallhattunk és élhettünk meg az egymás közötti, az ember és Isten közötti viszony fontosságáról.

A húsvéti időszakra készülve mindnyájan egy kicsit elcsendesedhettünk, átgondolhattuk emberi kapcsolatainkat, Istennel való közösségünket, azok hiányosságait, orvoslási lehetőségeit, hogy méltóképpen várhassuk az ünnepet.

Képzeletben elutazhattunk Jézus Krisztus egyik bibliai helyszínére is, részt vehettünk az Úrral egy közös vacsorán.

A szép és tartalmas délelőttöt végül egy közös szentmisével zártuk, mely felemelő volt a sok fiatal körében, s az Istent dicsőítő énekek hangzása közepette.

Hammer Péter hitoktató:

Jó volt a nem szokványos keret. Az egyetemisták bevetése nagyon hasznosnak bizonyult. Rájuk nem panaszkodott senki, sőt egyeseknek nagyon szimpatikusak voltak. A gyerekek örültek annak, hogy beszélhettek, megnyilvánulhattak, hogy meghallgatták őket. A közösség építése, megélése nagy hatással volt rájuk. Az összetartozás élménye sok diákban nagy nyomot hagyott. Láthatóan kell a személyes kapcsolat.

Nagyon jó volt a téma is: barátság, kapcsolataink. Örültem, hogy nem egyből akarták a gyerekekre zúdítani a keresztény hitet. Ez sokakban azonnali elutasítást szült volna. Ez szerintem látszik a diákok írásaiból is.

A pedagógusok lelki napján, számomra a legtöbbet a hála-kör jelentett. Hiába, az ember soha nincs készen, állandó felfrissülésre, megújulásra szorul. Újra és újra rá kell döbbennem megajándékozott voltomra.

A közös ima nekem nem ment. Megvallom, az ima, a mise nekem az intimitás területét jelenti. Istenemmel való bensőséges együttlét, az Egyház Közösségébe való belesimulás nem megy mindenki előtt. A csókot sem szeretem mutogatni.  Feszít a másik jogos értetlensége. Az Egyházban Otthon vagyok,ott mindez természetes, mint a légzés.

A barátság, az emberi kapcsolatok fontossága számomra nem volt új információ. Szeretném ezt minél jobban élni. Az ember közösségi lény, másikra szoruló lény. Szentháromságos Istenünkre való hasonlatosságunk közösségi mivoltunkban is kirajzolódik.

Szeretném viszont, ha a lelki nap nem elvágólagos, hanem felvezetett, előkészített lenne. Jó lenne már hetekkel előre hangolódni erre. Nekünk tanároknak is, de a tanulóknak is. Feladatokkal, (versenyekkel?), gyűjtögetéssel, díszekkel, hangulattal, kisebb rendezvényekkel…

Fontosnak tartom, hogy a lelki napot vezetőkkel nekünk is legyen kapcsolatunk még a lelki nap előtt, hogy átadhassuk a saját tapasztalatainkat, bemutathassuk a “terepet”, s láthassuk mi is az ő terveiket.

Vágyom a párbeszédre. Erre a párbeszédre mindannyiunknak szüksége van.

Ami még az eszembe jutott:

Mindannyiunknak szüksége volna arra,  hogy kevésbé hivatalos módon is találkozhassunk az intézményben Laci atyával. Isten embere erőt ad akkor is, ha csak jelen van, ha csak láthatjuk…

C) Vélemények a Plébániáról

Vendéglátó családfő (Bense Balázs):

Misszió 60! néven 4 napos lelkigyakorlat volt március elején az Újhatvani Római Katolikus Plébánián Farkas László plébános atya, jezsuita atyák és nővérek, valamint a jezsuiták köré szerveződött INIGO csoport fiataljainak vezetésével. A programok között szerepelt szentmise, taizéi imaóra, előadás, kiscsoportos beszélgetés, karitatív szolgálat, imaiskola, pedagógiai műhely, sport, játék.

Laci atya kérésére, most kellene pár gondolatot írnom erről a 4 napról… Elsőnek az jutott eszembe, hogy aki nem volt jelen a programokon, nem vette ki a részét a plébániai szolgálatban, vagy éppen a fiatalok vendégül látásában, az nagyon sokat veszített. Az elmúlt 3 évben, amióta Hatvanban élek nem volt ehhez hasonló mélységű lelki program Újhatvanban. Itt lehetőség volt az elcsendesedésre, az elmélyülésre a tanulásra, önmagunk és a világunk jobb megismerésérre. És persze a szolgálatra… De számomra legmeghatározóbb élmény mégis a sok elkötelezett, hitüket megvalló és szolgáló fiatal jelenléte volt.  Külön ajándéknak éltük meg a családommal, hogy lehetőségünk volt befogadni 3 napra 2 fiatal lányt. Sokszor kérdezem magamtól, mi módon vagyok része az egyháznak? Számomra a szolgálat fontos eleme ennek. Köszönjük, hogy ebben a három napban a lelki töltekezés mellé ezt az ajándékot is megkaphattuk. Amit átélhettünk ebben a 4 napban az maga az élő egyház.

Egy hatvani fiatal, Lili “vallomása” a hajléktalan szállón tett látogatásról:

“Jó érzés volt számomra olyan embereket boldognak látni akiknek nincs meg mindenük az életben.”

Záhonyiné Varga Julianna (felnőtt résztvevő, Záhonyi György hitoktató felesége)

Szeretném megköszönni, hogy részt vehettem a Misszió 60 programjain.

Missziü 60! péntekSzombat délután, nagy élmény volt a jezsuita Koronkai Zoltán atya előadása és az azt követő, általa vezetett beszélgetés. A tudományt hívta segítségül, hogy megérthessük kamasz gyermekeink viselkedését. Felhívta a figyelmünket arra, hogy hogyan tudunk jól reagálni az általunk érthetetlen viselkedésre. Persze szülőként sem könnyű, jó volt őszintén beszélni, átélt nehézségeinkről és arról hogyan alakulunk gyermekeinkkel együtt az ima erejével. Nekem nagy élmény volt a résztvevők nyitottsága és figyelme.

Sokan a Balla Erika nővér által vezetett imaiskolán, illetve Heim Katalin nővér Pedagógus műhely munkájában vettek részt. Én sajnos ezekről lemaradtam, de a lelkesen beszélgető mosolygó arcok, sok mindent elárultak. Közben a fiatalok játszottak, fociztak.

Az esti szentmise, szép lezárása volt a napnak. Sokan sokat dolgoztak azért, hogy együtt lehessünk, és egymásra figyelve megtapasztalhassuk Isten jelenlétét, és talán még egy kicsit okosabbak is lettünk.

Köszönöm Laci atya merész tervét, a plébániai csapat kitartó munkáját, a szállást adók nyitott szeretetét, és a hozzánk érkező jezsuiták és Sacré Coeur nővérek odaadottságát és sugárzását, az őket kísérők mosolyát, lelkesedését.

Jó volt együtt lenni Hatvanban a Misszió60-ban!

Remélem, boldog Meszlényi Zoltán és a Hatvanban élt vagy született szentek továbbra is velünk vannak és segítenek minket a szeretet útján!

Köszönöm Istenem!

Egy résztvevő anyuka

Bihariné Szabalics Szilvia (tanár)

Akkor egy pedagógus vélemény:

Ez a néhány nap igazi lelki feltöltődést jelentett számomra.

A jezsuita atyák és lelkes segítőik által az Istennel való kapcsolatba kerülést, szerintem a mai emberhez sokkal közelebb álló formában tapasztalhattuk meg.

A lelki napon nagyon jó volt, hogy a diákoktól külön voltunk, nekünk külön „forgatókönyvünk” volt. A játékok, beszélgetések révén közelebb kerültek hozzám kollégáim, jobban megismerhettem őket. A hétköznapokban ritkán adódik olyan lehetőség, hogy ilyen mélységű beszélgetést folytassunk egymással.

Nagyon tetszett Koronkai atya kamasz agyról szóló előadása is. Annyira jó volt, hogy ez ahhoz a korosztályhoz kapcsolódott, akiket tanítunk a középiskolában. (Saját gyermek esetén pedig tiszta nyereség volt.)

Nekem külön öröm jelentett, hogy az imaórákon és a szentmisén a taizé-i énekeket hallhattuk, énekelhettük, megismerkedhettünk a cd-k szerzőivel, Annával és Zsolttal.

Csütörtöktől- szombatig vettem részt a programokon, s láttam, milyen sokan fáradoznak értünk. Nekünk csak helyet kellett foglalnunk és töltekezhettünk.

Hálás köszönet áldozatos munkájukért!

Egy vendéglátó család:

Először nagy ellenállásba ütközött a 11 éves ikerpárunk esetében a fiatalok befogadása. Sokat beszélgettünk előtte, hogy ez miről is szól. Nem értették szerintem. Amint eljött az a bizonyos nap, este együtt megvacsoráztunk a két „idegennel”. Nem telt el kb. fél óra, a lányom félrehúzott és odasúgta: „Anya, olyan érzésem van, hogy mi mindig ismertük őket.” Megkérdeztem, mit gondol, miért? A válasz: „Köztünk van a Jóisten!” Szóval ajándékot kaptunk ismét odaföntről. Köszönjük!

A Misszió60! alkalmon készült fényképeket Revóczi Fanni gyűjtötte össze. Köszönjük szépen! A képek az alábbi linken keresztül érhetőek el: https://drive.google.com/drive/folders/16-VnHPETUJ9gwQkb7a78fk6h7_wbjXxu

Fel a tetejére