2017. szept. 22, péntek
Itt vagy: Kezdőoldal / Menték / Dél-Duna / Laci atyáról DD-s nézőpontból

Laci atyáról DD-s nézőpontból

Számomra Laci atya jelenti a váci egyházmegyei ifjúságot. Ha valaki szóba hozza a váci egyházmegyei ifjúságot, akkor elsők között ő ugrik be a fejembe, az ő személye számomra eggyé olvadt a váci ifjúsággal.

Példa nélküliek az eredményei, a kitartása és a kedvessége.
Nem találkoztam hozzá hasonló pappal sajnos. És ebben az esetben a sajnos szón van a hangsúly, mert sokkal több olyan papra lenne szükség, mint amilyen Ő is.
Azt nem állítom, hogy nincs hasonló, mert persze nem ismerek mindenkit, de Ő kiemelkedik tetteivel a papságból.

2016_Dömsöd (8)Rengeteg fiatal, köztük én is, rengeteget köszönhet neki. Sokak életén változtatott, fordított jobb irányba, csak azzal a mentalitással, ahogy Ő él. Számára ez természetes és őszinte, de a fiatalok számára egy kiemelkedő példakép. Ma már el sem tudnám készülni a váci egyházmegye ifjúságának közösségét nélküle. Rengeteget letett az asztalra és semmit sem tett önzésből. Minden igyekezetével a fiatalok segítését tartja szem előtt, mint a jó pásztor.

Neki, mint pásztor, különösen nehéz feladat jutott. Hiszen a nyája jó része fiatal, olykor makacs és nagyon aktív. De mindezekkel a kihívásokkal szembe tud nézni és a legjobb módon tudja kezelni a fiatalokat.

Számomra hatalmas és életre szóló élmények voltak a vele való utazások a külföldi találkozókra. Valamint nekem sokat jelentett és jó tanítólecke volt az, ahogy ő az emberekkel bánik. Nem tudom, hogy ki és mi okból választotta ki Laci atyát erre a feladatra, de élete egyik legjobb döntését hozta meg ezzel.

Remélem, hogy Laci atya még sokáig folytathatja ezt a munkát. Vagyis inkább hivatást, mert nem gondolom, hogy munkaként éli meg.  Ő azon kevés szerencsés emberek egyike, aki azt teheti élete során, amit leginkább szeret. Ráadásul ezt úgy, hogy azzal generációk életén tud változtatni, segíteni.

Laci atya egy kincs.

Gáspár László – Dél-Dunamenti Nagyboldogasszony Közösség

Fel a tetejére