2017. márc. 24, péntek
Itt vagy: Kezdőoldal / Osztom / Beer Miklós püspök: Elgettósodott az egyház, megborult az egyensúly

Beer Miklós püspök: Elgettósodott az egyház, megborult az egyensúly

A következőkben Gégény István riportját olvashatjátok, amelyet püspökünkkel, Dr. Beer Miklóssal készített, és amely a napokban elkezdte bejárni az egész világhálót.

– Legutóbbi karácsonyi beszédét országos szinten meghatározó elektronikus médiumok is átvették, éspedig pozitív köntösben elemezték, még a “mi Ferenc pápánk” megjelölést is megkapta. Hogyan fogadta a hirtelen jött népszerűséget, és minek tudja be a tömegmédia érdeklődését?

– Szerintem kicsit korábban kezdődött ez a történet, hiszen már a tavaly szeptemberi, cigányságról szóló körlevelemmel is foglalkoztak különféle médiumok. Ferenc pápa rendszeresen hangsúlyozza, hogy olyan nyelven kell beszélnünk, amit megértenek azok, akikhez szólni akarunk. A hitünkből táplálkozó magatartásnak ott kell megnyilvánulnia, ahol élünk. Nagy kísértést jelent a papság számára, hogy az egyházi zsargont használjuk, anélkül, hogy reflektálnánk rá, vajon értik-e az emberek, amit mondunk. Jézus példabeszédei adhatnak mintát számunkra, hiszen az ő történetei, gondolatai a mindennapi élményekből táplálkoznak. Ferenc pápa ugyancsak képszerűen beszél – azt, hogy “legyetek bárányszagúak”, nagyon könnyű megérteni. Úgy gondolom, a média érdeklődését az indokolja, hogy talán sikerült nekem is olyan nyelven megfogalmaznom a gondolataimat, amit mások megértenek. Ezzel együtt jót derültem az egyik ilyen cikk alatti hozzászóláson, amely szerint “jó, jó, de voltak a püspöknek vallásos kiszólásai is”.

beermiklos_kep.jpg– Jelen beszélgetésünk fő apropója szintén egy korábbi üzenetének részlete, amely mostanában kezdett elterjedni a közösségi médiában. Szó szerint idézem: “Óvatosan mondom, az önszórakoztató gettóegyházból ki kell lépnünk a missziós egyház örömteli, Szent Ferenc-i távlatába.” Súlyos szavak ezek, főleg egy katolikus főpásztortól. Kifejtené, mit ért “önszórakoztató gettóegyház” alatt, és mi az a távlat, amerre el kellene indulni?

– Régóta foglalkoztat ez a téma. Arra akartam utalni abban az interjúban is, amiből ez a részlet ki lett általam ismeretlen személyek által emelve, hogy ideje lenne önmagunkba tekinteni. Amikor önszórakoztatásról, gettósodásról beszélek, elsősorban a sajtónkra gondolok. Sokkal több figyelmet kellene fordítanunk a meglévő, közt szolgáló televíziókra, napilapokra, a létező médiumokra. Gyakran hívnak televíziós műsorokba, most hirtelen a Család-barát jut eszembe, ahol többször is jártam, vagy a Duna Televízió Püspökkenyér adásait említeném, de ugyanígy például a Kossuth Rádiót is értékes terepnek találom. Miközben megannyi orgánum létezik, felmerül a kérdés: tényleg szükség van külön katolikus rádiókra – több is van belőlük az országban –, arra a rengeteg írott katolikus sajtótermékre? Miért kell minden egyházmegyének saját lapot készítenie? Kik olvassák ezeket, kikhez jutunk el? Igyekszem óvatosan fogalmazni, nem akarok senkit megbántani, de gyakran úgy látom, kritika, éspedig önkritika nélkül rendezünk körmeneteket, szórjuk a virágot, s ezzel mintegy magunkat szórakoztatjuk, azzal áltatva megint csak önmagunkat, hogy evangelizálunk. Nem az a baj, hogy ezek a rendezvények léteznek, hanem az, ha itt megállunk, ezzel letudjuk a misszionálást. Felmerült-e bárkiben, vajon van-e értelme annyit harangozni? Ki az, aki ma azért indul el a templomba, mert a harang odahívja? Tudom, mert eljutnak ilyen jelzések hozzám, hogy némelyeket zavar a túl sok harangzúgás, amivel megint nem az a baj, hogy van, hanem hogy aligha éri el a célját, helyette pedig nem nagyon teszünk mást. Jelen kell lennünk a társadalomban – ez az a távlat, amelynek nemigen látom a megvalósulását.

– Ha már említette a cigányság témáját, ez ma az egyik legégetőbb társadalmi probléma hazánkban. A “cigánykérdést” jól ismerjük, de mi lehet a helyes felelet, a megoldás ebben az ügyben?

– Megint a sajtót említeném. Miért nem mutatjuk be az igenis létező, már ma is működő jó példákat? Tanodák, családi napközik, szociális szövetkezetek – csodálatos, fantasztikus munkát végez az egyház ezen a területen, hosszan tudnám sorolni papjaink, szerzeteseink áldozatos munkájának gyümölcseit. Nem igaz, hogy nem lehet segíteni a cigányokon: képesek tanulni, dolgozni, csak ehhez személyes kapcsolatokra van szükség, és sokat kell tenni értük. Más nem fogja megoldani helyettünk a problémát, az pedig főleg nem visz előre, ha egyszerűen csak haragszunk a cigányokra. Sok energiára van szükség e téren, amit máshonnan lehetne, kellene felszabadítani. Összességében azt gondolom, hogy egészen új szemléletre van szüksége az egyháznak. Bármerre nézünk, kiáltó ellentéteket látunk szerte a világban. Mennyi nyomorult ember él körülöttünk, míg mi szépen felöltözve elmegyünk a templomba, majd hazatérünk – fájó ezt látni! Mintha elvesztette volna az egyensúlyát az egyház. XVI. Benedek pápa a „Deus caritas est” enciklika 25. pontjában úgy fogalmaz, hogy az Egyháznak hármas életmegnyilvánulása van: a Szentírásra épülő tanítás, a liturgia (Eucharisztia, imádság) és a diakónia, vagyis a szolgálat. Utóbbi területre hívnám fel a figyelmet, ahol nagyon sok lenne még a tennivalónk. Ideje volna visszanyerni az egyensúlyunkat, s akkor nem kéne olyanokat hallgatnom az ismerőseimtől, hogy „egyházunkat a műemlék templomaink fojtják meg.” Hatalmas feladataink vannak: oktatás, nevelés, családok és nehéz sorsúak felkarolása. Ezekre sokkal több energiát kell fordítania az egyháznak, és képesek is lennénk rá. Ehhez, ismétlem, egyetlen út vezet, ez pedig az önkritika: őszintén megvizsgálni, hogy Jézus Krisztus mit szán az Egyház feladatául. Vajon tényleg a Föld sója vagyunk-e?

(Lejegyezte a beszélgetőtárs: Gégény István)

Forrás: szemlelek.blog.hu

Fel a tetejére